Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Összeül Észak-Korea legfontosabb testülete

2013.03.27. 12:23

Összehívták március végére a Koreai Munkapárt központi bizottságának ülését, jelentette a hivatalos észak-koreai KCNA hírügynökség a párt központi bizottsága politikai bizottságának előző napi döntését ismertetve.

A legfontosabb döntéshozó testület plenárius ülésén „egy fontos ügyet akarnak megvitatni", jelentette a KCNA. Szó lesz „a koreai forradalom diadalmas előrehaladásával összefüggő legfontosabb kérdésekről". A politikai bizottság szerint az ország népe és a hadsereg Kim Dzsongun vezetésével "igazságos háborút folytat az Egyesült Államok ellen, és erőfeszítéseket tesz a szocialista gazdasági nagyhatalom megteremtéséért".

A kommunista rezsim a héten elrendelte, hogy minden tüzérségi egysége a legmagasabb fokú készültségbe álljon az Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlata miatt. Egyben egy esetleges nukleáris háború rémképére figyelmeztettek a Koreai-félszigeten.

Ez az első ehhez hasonló gyűlés, mióta Kim Dzsongun átvette az ország vezetését 2011 decemberében. A Yonhap dél-koreai hírügynökségnek nyilatkozó Jan Mudzsin Észak-Korea-szakértő szerint a gyűlésen várhatóan fontos személyi kérdések is eldőlhetnek. Korábban Phenjanban azt is bejelentették, hogy április 1-jén megkezdődik a Legfelsőbb Népi Gyűlés (parlament) ülésszaka.

A pártplénum napirendjét a közlemény nem ismertette. A párt vezető testületének tagjai rendszerint évente kétszer-háromszor gyűlnek össze az észak-koreai fővárosban, hogy új törvényjavaslatokat és személyi kinevezéseket hagyjanak jóvá.

A plénumot közvetlenül az államalapító Kim Ir Szen születésnapja, április 15.  előtt tartják. Nem zárható ki, hogy a küldöttek megvitatják a felkészülést az 1950-53-as koreai háborút lezáró fegyverszünet 60. évfordulójának ünnepségeire, amelyeket július 27-én tartanak.

A pártplénum összehívására vonatkozó döntést egy nappal azután hozták nyilvánosságra, hogy a kommunista ország harckészültségbe helyezte hadászati rakétaegységeit és tüzérségi ütegeit, és arra adott parancsot, hogy ezek vegyék célba az Egyesült Államok csendes-óceáni támaszpontjait, kontinentális területét és Dél-Korea területét. Phenjan kedden arra is figyelmeztetett, hogy küszöbön áll az atomháború a Koreai-félszigeten.

Az Egyesült Államok és Dél-Korea március elejétől április végéig tartja szokásos évi közös hadgyakorlatát. Az észak-koreai rezsim fenyegetéseit beváltva március elején a két Korea közötti forródrót és megnemtámadási egyezmény után az állampárt hivatalos lapja szerint a háborút 1953-ban lezáró tűzszünetet is érvénytelennek nyilvánította.

Dennis Rodman NBA-kosaras február végi szívélyes látogatása után megint felizzott a feszültség a Koreai-félszigeten, a dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlatra és az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) újabb szankcióira válaszul egymást érték az észak-koreai rezsim egyre súlyosabb fenyegetései az előző héten. A február 12-i nukleáris tesztre válaszul elrendelt szankciókra reagálva fenyegetett Észak-Korea a tűzszünet felmondásával, de megelőző atomcsapást is kilátásba helyezett.