Miklós
-5 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

Békemenet támogatja Kim Dzsong Unt

2013.03.29. 07:50 Módosítva: 2013.03.29. 07:54

Több ezren vettek részt pénteken Phenjanban egy Kim Dzsong Unt támogató tömegtüntetésen azután, hogy az észak-koreai vezető utasítást adott a hadászati rakétaerőknek: tegyék meg a műszaki előkészületeket a támadásra az Egyesült Államok és Dél-Korea ellen.

Diákok és katonák vonultak át a központi Kim Ir Szen téren, és közben a "Le az amerikai imperialistákkal!", és "Söpörjétek el az amerikai agresszorokat!" jelmondatokat kiabálták. A demonstráció körülbelül másfél óráig tartott.

Kim Dzsong Un sebtében hívott össze katonai értekezletet csütörtök éjfélre. A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség jelentése szerint Kim a tanácskozáson azt mondta a tábornokoknak, hogy "a fejlemények fényében úgy ítéli meg: elérkezett az idő a leszámolásra az amerikai imperialistákkal". Kim aláírta a tervet a technikai előkészületek elvégzéséről, és utasította a hadászati rakétaerőket, hogy álljanak készen a tüzelésre, arra, hogy bármely pillanatban lecsaphassanak az amerikai szárazföldre, a csendes-óceáni támaszpontokra, beleértve Guamon és Hawaiin, valamint Dél-Koreában".

Dél-koreai katonai megfigyelők fokozott tevékenységet észleltek Észak-Korea közepes és nagy hatótávolságú rakétáinak indítóállásainál - közölték katonai források pénteken Szöulban. "Katonák és járművek egyre intenzívebb mozgása volt megfigyelhető a közepes és nagy hatótávolságú rakéták állásainál. Február 26-a óta fokozott harckészültség van érvényben az északi rakétaegységeknél, s lehetséges, hogy most valóban rakétát indítanak. Mi feszülten figyelünk" - tette hozzá az egyik forrás pár órával azután, hogy Észak-Korea vezetője, Kim Dzsong Un egy hirtelen összehívott éjszakai parancsnoki értekezleten utasította a rakétás egységeket: álljanak készen az amerikai támaszpontok megtámadására.

A phenjani döntés közvetlen előzménye, hogy az Egyesült Államok két B-2-es lopakodó bombázót is bevetett egy, a Koreai-félszigeten folyó hadgyakorlaton. Az amerikai nukleáris elrettentés egyik alapvető eszközének tekintett, B-2 Spirit típusú két nehézbombázó Missouri amerikai szövetségi államból szállt fel, és gyakorlóbombákat dobott le különböző célokra dél-koreai területen - közölte csütörtökön a Dél-Koreában állomásozó amerikai erők parancsnoksága.