Miklós
-4 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

Kim Dzsongun az USA elleni rakétacsapás haditerve előtt fényképezkedett

2013.03.29. 16:25

A katonai parancsnoki központjában készült fotókat közölt pénteken a hivatalos észak-koreai hírügynökség Kim Dzsongunról, az ország vezetőjéről, írja a Daily Mail. A képeken Kim éppen aláírja a parancsot az észak-koreai rakétás erők harckészültségéről.

A kép hátterében, a falon pedig a tervezett csapások térképe látható. Az már az eredeti képen is látszik, hogy az észak-koreaiak Honolulu, Los Angeles és New York ellen terveznek atomcsapást. Az is látszik, hogy egy negyedik rakétát is kilőnének, ennek a célpontját viszont kitakarja egy tábornok sapkája.

Az Alabama Egyetem kutatói kiegészítették a térképet, amin így láthatóvá vált a röppálya. A célpont ez alapján a déli államok gazdasági központja, Atlanta lehet. Itt van a CNN központja is, úgyhogy ezzel az egyik nagy, globális hírtelevíziót is megsemmisítenék.

Már ha egyáltalán volnának olyan működő rakétáik, amelyek ténylegesen képesek elérni az amerikai szárazföldet. Észak-Korea eddig több interkontinentális rakétával is kísérletezett, ám ezek hatótávolságuk alapján legfeljebb Hawaiit és Alaszkát fenyegethetnék. Ha egyáltalán működnének, eddig minden kísérlet kudarcba fulladt.

Másrészt egyetlen katonai vezető sem lehet annyira hülye, hogy a támadás előtt nyilvánosságra hozza a csapás tervét. A képeket így csak és kizárólag a hetek óta tartó propagandaháború részének tekinthetjük.

Ennek ellenére Észak-Korea tényleges fenyegetést jelent az Egyesült Államokra. A meglévő és működő rakétáikkal akár az amerikai légierő guami támaszpontját is elérnék, nem beszélve a japán és koreai támaszpontokról. Ezeken 64168 amerikai katona él.