Nyolcvan embert temetett be egy egy földcsuszamlás Tibetben

2013.03.29. 18:06

Az első jelentések szerint 83 bányászt temetett maga alá egy gigantikus földcsuszamlás a tibeti Majcsokungkar (Maizhokunggar) megyében, nem messze a fővárostól, Lhaszától. Az AFP jelentése szerint három kilométer szélességben kétmillió köbméter föld zúdult alá.

Az állami Hszinhua hírügynökség jelentése szerint ezer rendőr, tűzoltó és doktor dolgozik a katasztrófa helyszínén a föld alatt rekedtek kiszabadításán. A 4600 méteres magasságban bekövetkezett földcsuszamlás helyszínén 15 speciálisan kiképzett kutyával kutatják az áldozatokat, akiknek a kiásására kétszáz munkagépet mozgósítottak.

A jelentések szerint még nem találták nyomát túlélőknek. A bányában a Kínai Nemzeti Arany Csoport Korporáció szinte kívétel nélkül a többségi han népcsoporthoz tartozó munkásai dolgoztak.

"A helyzet komoly, három-négy négyzetkilométernyi területen csúszott meg a föld" - nyilatkozta az állami CCTV-nek egy katonai rendőr a helyszínen.

Kína új államfője, Hszi Csin-ping és miniszterelnöke, Li Kö-csiang éppen a Kongói Köztársaságban tartózkodnak, de onnan is elrendelték, hogy a bányászok kimentésére "minden erőfeszítést" tegyenek meg.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport