Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Hollande-nak nyilvánosan kellett magyarázkodnia

2013.04.03. 15:49 Módosítva: 2013-04-03 15:51:37

François Hollande francia köztársasági elnök nyilvános tévébeszédben tagadta, hogy kormánya bármilyen védelmet nyújtott volna a lemondott költségvetési miniszternek, aki hónapokon át hazudott arról, hogy titkos külföldi bankszámlái lennének.

Az egyébként is rekordalacsony népszerűségi mutatókkal szembenéző Hollande hangsúlyozta, hogy semmilyen kivételezés nem történt Jérôme Cahuzac esetében. Többen azzal vádolták Hollande-ot, hogy már decemberben tudott Cahuzac ügyeiről, pedig akkor a miniszter még mindent tagadott. Hollande szerint Cahuzac elfogadhatatlan hibát követett el, az államfőt, a kormányt, a parlamentet és minden egyes franciát becsapott hónapokon át.

A köztársasági elnök reformintézkedéseket is bejelentett: azt ígérte, hogy a korrupció és adócsalás miatt elítélteket teljesen kizárják a közéletből, ezen felül pedig megerősítik az igazságszolgáltatás függetlenségét. A törvényjavaslatokat a következő hetekben terjeszti a kormány a parlament elé.

Hollande-nak azért kellett megszólalnia, mert az államfőt és a teljes kormányt megrengető belpolitikai vihart kavart szerdán Franciaországban, hogy az adócsalással és pénzmosással előző nap megvádolt Jérome Cahuzac elismerte, hogy hónapokon át hazudott az eltitkolt külföldi bankszámláiról.

Több hónapnyii tagadás és rágalmazási perek után kedden közleményben ismerte el a volt miniszter, hogy 600 ezer euró értékben voltak eltitkolt külföldi bankszámlái. Az adócsalás elleni küzdelemért felelős miniszter március 19-én azután mondott le, hogy a párizsi ügyészség adócsalás és pénzmosás gyanújával ismeretlen tettes ellen eljárást indított állítólagos svájci és szingapúri bankszámlák ügyében.