További Külföld cikkek
- Legalább 18-an meghaltak egy Libanont ért izraeli csapásban
- A szerb miniszterelnökkel is tárgyalt Berlinben Orbán Viktor
- A Külügyminisztérium szerint Magyarország béketámogatást valósít meg Afrikában
- Orbán Viktor a berlini csúcstalálkozójának programját ismertette
- Megosztott közgazdaság-tudományi Nobel-emlékdíjat adott át hétfőn a Svéd Tudományos Akadémia
Semmi nem utal arra, hogy része lenne egy szélesebb összeesküvésnek a bostoni maratonon elkövetett két robbantás, amelyben három ember meghalt, és több mint 180 megsebesült - közölte kedden Janet Napolitano amerikai belbiztonsági miniszter.
A tárcavezető éberségre szólította az amerikaiakat, arra kérte őket, hogy azonnal jelentsék a hatóságoknak, ha valami gyanúsat észlelnek. Az amerikai nagyvárosokban megszigorítják az óvintézkedéseket, a rendőrök fokozzák a járőrözést a repülőtereken és a vasútállomásokon, illetve olyan helyeken, ahol általában nagyobb tömegek gyülekeznek.
Richard DesLauirers, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) illetékese közölte, hogy továbbra sincsenek egyértelmű információk a robbantások elkövetőiről. Azt sem tudni, hogy egy ember vagy többen hajtották végre a merényleteket, és az indítékok sem ismertek. A bostoni hatóságok ötvenezer dollárt ajánlottak fel annak, aki a tettesek nyomára vezeti a hatóságokat.
Kuktába rejtették
Nyomozati forrásokból ismertté vált, hogy a tettesek hatliteres kuktákban helyezték el a robbanóanyagot. Az edényeket fekete vászonzsákba tették, megtöltötték fémdarabokkal, szegekkel és csapágygolyókkal, hogy növeljék a roncsolás hatásfokát. A pokolgépet a földre tették, de korábban olyan információk láttak napvilágot, hogy a tettesek kukákba rejtették a robbanószerkezeteket.
A CNN fényképet tett közzé az egyik robbantás helyszínéről, amelyen a detonáció előtt a biztonsági kordonnál látható egy elhagyott csomag, de a detonáció után már nem volt ott. A hírtelevízió azt feltételezi, hogy a felvételen látható csomagban volt a pokolgép.
Az FBI és a belbiztonsági szolgálat egyik, három évvel ezelőtti jelentése szerint kuktás pokolgépeket korábban afganisztáni, indiai, nepáli és pakisztáni robbantásokban használtak. De ilyen bombát próbáltak robbantani New York-i Times Square-n 2010 májusában is. Az al-Kaida jemeni szárnya három évvel ezelőtt az interneten a "magányos merénylők" figyelmébe ajánlott egy angol nyelvű leírást arról, hogyan kell készíteni ilyen pokolgépet.
Kínai diák a harmadik áldozat
A bostoni maraton idején hétfőn elkövetett két robbantásban három ember halt meg. Legfrissebb hírek szerint 183-an megsebesültek, 17-nek közülük válságos az állapota. Köztük van egy 9 éves lány és egy 10 éves fiú. Összesen legalább nyolc sebesült gyereket ápolnak kórházban.
Azonosították közben a robbantások harmadik halálos áldozatát. Kína New York-i főkonzulátusa közölte, hogy kínai állampolgárról van szó, de a hozzátartozók azt kérték, hogy a nevét ne hozzák nyilvánosságra. A sebesültek között is van egy kínai állampolgár, s az ő állapota stabil.
Két halálos áldozatról már korábban kiderült, hogy egyikük egy nyolcéves amerikai kisfiú, név szerint Martin Richard - akinek hatéves húga és édesanyja is súlyosan megsebesült -, illetve a 29 éves Krystle Campbell, aki egy étteremnek volt a vezetője. A harmadik áldozat kiléte eddig nem volt ismert. Annyit lehetett tudni róla, hogy a Bostoni Egyetem diákja.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.