Rafael
18 °C
32 °C

A szerbeknek nem tetszik a koszovói megállapodás

2013.04.21. 20:09

Tömegesen érkeznek halálos fenyegetések telefonon a szerb miniszterelnökhöz és helyetteséhez a Pristinával kötött megállapodás miatt – jelentette szombaton a belgrádi média, és ezzel összefüggésben beszámolt arról is, hogy a szerb radikálisok a nagyvárosok utcáin osztogatják a járókelőknek a két politikus telefonszámait.

A Szerb Radikális Párt (SRS) aktivistái Belgrádban, Újvidéken és Kosovska Mitrovicában osztogatták Ivica Dacic miniszterelnök és Aleksandar Vucic miniszterelnök-helyettes telefonszámait, arra biztatva a polgárokat, hogy fejezzék ki elégedetlenségüket a brüsszeli megállapodás miatt.

Szerbia és Koszovó megállapodásra jutott pénteken a két ország viszonyának rendezéséről az Európai Unió közvetítésével. A tárgyalások lezárultak, a megállapodást mindkét ország kormányfője ellátta kézjegyével. Az EU a szerb-koszovói viszony normalizálását jelölte meg annak előfeltételeként, hogy Belgrád, illetve Pristina előre léphessen az európai integrációs folyamatban. A szerbek számára ez az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdését, a koszovóiak esetében a társulási megállapodás kidolgozását jelenthetné.

A koszovói vezetőkkel Dacic és Vucic tárgyalt Brüsszelben az EU közvetítésével a belgrádi-pristinai viszony rendezéséről, különös tekintettel a szerbek lakta Észak-Koszovó ellentmondásos helyzetére. A szerbiai ellenzék szerint a tízedik tárgyalási forduló után, pénteken parafált megállapodással a belgrádi vezetők elárulták a nemzeti érdekeket és a koszovói szerbeket.

A megállapodást a koszovói szerbek vezetői is elutasították, mert úgy értelmezik, hogy az észak-koszovói rendőrség és igazságszolgáltatás a koszovói törvényes keretek között működik majd, és semmi kapcsolata se lesz a szerb intézményekkel, márpedig szerintük ez Szerbia kivonulását jelenti Koszovóból.

Milan Ivanović, az észak-koszovói Szerb Nemzeti Tanács elnöke vasárnap kijelentette, a szerbeknek nincs esélyük a túlélésre Koszovóban, ha megvalósul az április 19-én Brüsszelben elfogadott megállapodás – írja a VajdaságMA hírportál. Szerinte a megállapodás egyetlen pontja sem garantálja a szerbek biztonságát, asszimiláció, kivándorlás vár rájuk.

Aleksandar Vucic közölte, hogy másodpercenként érkeznek hozzá telefonon halálos fenyegetések a brüsszeli megállapodás aláírása miatt. A politikusnak küldött SMS-ekben nemcsak őt, hanem családtagjait is halállal fenyegetik. Az egyik üzenet például úgy szól, hogy amiért elárulta Koszovót, ugyanúgy jár majd, mint Zoran Djindjic néhai miniszterelnök, akit 2003 márciusában öltek meg Belgrádban.

A fenyegetésekre reagálva Aleksandar Vucic leszögezte, nem igaz, hogy a szerb tárgyalóküldöttség elárulta Koszovót és az ott élő szerbeket. A belgrádi tárgyalóküldöttség küzdött a tárgyalások folyamán, minden tőle telhetőt megtett, hogy megvédje a szerb népet Koszovóban - mondta. Hasonló szellemben nyilatkozott Tomislav Nikolic szerb államfő és Ivica Dacic is. Több szerbiai párt elítélte a szerb radikálisok kampányát, és hatósági intézkedéseket követelt a fenyegetőzők ellen.