Orbán
15 °C
23 °C

Éhségsztájkol a guantánamói foglyok fele

2013.04.22. 07:36

Már a fogvatartottak fele folytat éhségsztrájkot a gauantánamói fogolytáborban – közölte az amerikai hadsereg.

Samuel House katonai szóvivő szavai szerint 84 rab nem vesz ételt magához, közülük 16 foglyot akarata ellenére táplálnak, míg kilencen kórházban vannak életveszélyes állapotban. A Kubában található katonai támaszponton 166 embert tartanak fogva, többségüket úgy, hogy vádat sem emeltek ellenük.

A tiltakozásnak ezt a formáját februárban kezdte meg több tucat rab, az ellen tiltakozva, hogy szerintük az őrök tiszteletlenül bántak a koránjaikkal (muszlim szent könyveikkel) a cellák ellenőrzésekor. A fogolytábor egyik részlegében erőszakba is torkollott az őrök és a foglyok szembenállása: a foglárok gumilövedékeket vetettek be a rabok ellen, akik tiltakoztak az ellen, hogy magánzárkákba helyezzék át őket.

Az incidens óta egyre többen vonják meg maguktól az ételt. A múlt kedden csak 45-en éhségsztrájkoltak, míg pénteken már 63-an tagadták meg az ételt az amerikai fogolytáborban.