Olivér
5 °C
8 °C

A Nike visszavonja "Bostoni Mészárlás" pólóját

2013.04.23. 18:31
A sportszergyártó közel egy héttel a véres bostoni robbantásos merénylet után úgy döntött, nem forgalmazza tovább a vérfoltos betűkkel feliratozott Bostoni Mészárlás pólóját.

A Nike szóvivője az ABC News műsorában jelentette be, hogy a boltokban és az online shopokban sem lehet már kapni a terméket.

A póló az 1770-es bostoni sortűz történelemkönyvekben használt megnevezését ültette át a sport területére. A Yankees kétszer, 1978-ban és 2006-ban aratott a szurkolók számára emlékezetes győzelmet a nagy rivális, a Red Sox felett, és mindkétszer megtörte a bostoni csapat sikersorozatát.

boston-nike-tshirt-590x442

A baseball-rajongók körében ezt a két összecsapást eddig első, illetve második bostoni mészárlásként emlegették.

A sportcég a három a halálos áldozattal járó robbantás után úgy ítélte meg, hogy sokak számára sértő lehet a póló felirata.

Februárban egy reklámot kellett visszavonnia a Nike-nak, amelyben Oscar Pistorius szerepelt. A futót csőbe helyezetett lövedékként reklámozták, ami az általa – egyelőre tisztázatlan körülmények között – elkövetett gyilkosság miatt vált szalonképtelenné.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?