Diána
12 °C
27 °C

Itthon tervez családot az Angliába vándorlók fele

2013.04.25. 16:06

A Milestone Intézet legfrissebb felmérése szerint a brit elitegyetemeken tanuló magyar fiatalok 44 százaléka Magyarországon tervezi a családalapítást – írja a GlobSpot.hu.

A magyar fiatalok a világ legelismertebb felsőoktatási intézményeibe való bekerülését támogató szervezet idén februári kutatásában három különböző időhorizonton térképezte fel 99 Angliában tanuló, zömében 17 és 21 év közötti magyar egyetemista hazatéréssel kapcsolatos terveit: közvetlenül a tanulmányaik befejezése után, öt évvel később, valamint családalapításkor.

A nem reprezentatív felmérés eredményei szerint közvetlenül a tanulmányok befejezése után a többség (61 százalék) Nagy-Britanniában maradna, míg a kivándorlók mindössze 5 százaléka térne vissza Magyarországra. Diplomázás után öt évvel már egyötödük jönne haza, de a legnépszerűbb opció számukra az, hogy Angliát maguk mögött hagyva egy harmadik országban próbáljanak szerencsét (56 százalék tervezi így a jövőjét).

A családalapítás viszont úgy látszik, komoly fordulópontot jelent a külföldi tanulmányok és a karrier tervezésében, hiszen ezen a ponton már 44 százalék fontolgatja a hazatérést. Angliában maradni mindössze 17 százalékuk akar, míg jelentős hányaduk (38 százalék) egy harmadik országban telepedne le.