Sámuel, Hajna
18 °C
32 °C

Szíria: már vizsgálják a vegyi fegyverre utaló nyomokat

2013.04.27. 10:47 Módosítva: 2013-04-27 10:50:40

Az ENSZ vizsgálóbiztosai hozzáláttak, hogy összegyűjtsék Szírián kívül a vegyi fegyverek feltételezett bevetésére utaló nyomokat, addig is, amíg Damaszkusz elutasítja szíriai területre való belépésüket - közölte pénteken a világszervezet szóvivője.

Martin Nesirky szóvivő elmondta, hogy Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár újabb levelet írt Bassár el-Aszad szíriai elnöknek, Damaszkusz mielőbbi hozzájárulását kérve ahhoz, hogy a vizsgálóbiztosok "Szíriai területén végezhessék munkájukat".

Csütörtökön a washingtoni Fehér Ház bejelentette: az amerikai hírszerzés megítélése szerint Aszad elnök rezsime kisebb mennyiségben szarin gázt vetett be az ellene harcoló lázadókkal szemben. Barack Obama elnök ezt fordulópontnak nevezte pénteken, ugyanakkor rámutatott, hogy a vonatkozó hírszerzési következtetések egyelőre csak előzetesek.

A brit külügyminisztérium szerint a szarinnal kapcsolatos bizonyítékok több forrásból is meggyőzőnek tűnnek. A BBC úgy tudja, hogy Nagy-Britannia több mintát is szerzett Szíriából, amiket aztán egy Porton Down-i laboratóriumban vizsgáltak meg, és azonosították a szarint bennük.

A Times egyik újságírója egy Aleppóban állítólag április elején elkövetett feltételezett vegyi fegyver támadás utóhatásairól beszélt a BBC-nek. Orvosok megmutattak neki egy olyan videót, amin olyan embereket kezeltek, akik „láthatóan gáztámadás áldozatai lettek". A sérülteken nincs repesz okozta sérülés, de a habzó száj, a kitágult pupilla és több más tünet is vegyi fegyverre utal, mondta Anthony Loyd.

Szíriában eközben heves harcok dúlnak Damaszkusztól északra a lázadók, valamint a kormányhadsereg és a rendszert támogató milicisták között. A londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) szerint a mostani harcok a legsúlyosabbak a főváros környékén a polgárháború két évvel ezelőtti kirobbanása óta.

A szíriai konfliktus eredetileg az Aszad-rendszer elleni békés tiltakozással indult 2011 márciusában, később torkollott polgárháborúba. A konfliktus egyre inkább vallási jelleget ölt, mivel a kormány felfegyverzi az alavita kisebbséghez tartozó polgári személyeket. Ellenzéki aktivisták és megfigyelők szerint a milicisták jobban ismerik a terepet, mint a sorkötelesek, és hatékonyabbak az utcai harcokban.

Az ENSZ adatai szerint a két év alatt több mint 70 ezer embert öltek meg Szíriában. Az OSDH adatai szerint csütörtökön országszerte legalább 130 ember halt meg: 53 civil, 27 kormánykatona és 50 lázadó.