Marine Le Pen a remény fénysugarának tartja magát

Az egyre növekedő munkanélküliséggel szembeni türelmetlen társadalmi hangulat határozta meg Franciaországban a május elsejei nagygyűléseket: a munkaerőpiac reformját illetően megosztott szakszervezetek külön-külön ünnepeltek, s viszonylag keveseket mozgósítottak. Eközben az felmérések szerint egyre népszerűbb szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) elnöke, Marine Le Pen "a remény fénysugarának" állította be magát az "Európa sötétségébe bezárult" Franciaországban.

A hatalomba egy évvel ezelőtt visszatért baloldallal szemben a munka ünnepén a szakszervezetek két nagy táborba oszlottak a kormányt baloldalról támadó CGT körül, illetve a munkaerőpiac rugalmasabbá tételét célzó megállapodást aláíró reformpárti CFDT körül. A mintegy 40 ezer embert vonzó hagyományos párizsi szakszervezeti felvonulást a CGT felhívására a megszorító politika és a társadalmi bizonytalanság visszautasítása jellemezte.

"Nagy az elégedetlenség, és ennek ki kell fejeződnie. Nyílt levelet intéztünk a kormányhoz, amelyben emlékeztettük az ígéretek és a meghozott intézkedések közti különbségre" - mondta a menet élén Thierry Lepaon, a CGT vezetője. Mintegy 120-150 ezren vonultak fel országszerte a megszorító politika ellen tiltakozva, ami viszonylag kevésnek számít Franciaországban.

A CFDT vezetője, Laurent Berger is az európai megszorítások ellen tiltakozott a Reims városában rendezett majálison. Szerinte elfogadhatatlanok az európai állampolgárokra erőltetett feltételek, amelyek helyett "szociális és gazdasági Európára" lenne szükség. Franciaországban 3,2 millió álláskeresőt tartanak nyilván, amely történelmi rekordnak számít.

Délelőtt 5-6 ezren gyűltek össze a Nemzeti Front (FN) hagyományos május 1-jei nagygyűlésén, a párizsi Opera előtti téren, ahol Marine Le Pen arról beszélt, hogy az elmúlt egy évben Francois Hollande elnökkel folytatódtak a "sötét idők". A szélsőjobboldali politikus szerint Franciaország "belesüllyedt a vég nélküli megszorítások abszurd politikájába, mert mindenáron a rendszer megmentéséről van szó". "Mindig igent mondanak Brüsszelnek, Berlinnek, minden körülmények között a nagytőke mágnásainak, a frankfurti központi bank szervilis szolgálóinak vagy az Európai Bizottságnak."

Az FN elnöke szerint a francia nép mára megértette, hogy "semmi nem változott" Nicolas Sarkozy egy évvel ezelőtti veresége óta, s az ország "ugyanabban az alagútban" halad tovább. "A gondolatcsatát már megnyertük, mert a mi gondolataink határozzák meg a közbeszédet, a francia közélet gravitációs középpontja lettünk" - mondta a szélsőjobboldali politikus.

A Le Pent "elnökként" ünneplő, nemzeti színű lobogókat lengető tömeg Hollande lemondását követelte, és azt kiabálta, hogy "Franciaország a franciáké".  A tavalyi elnökválasztáson 18 százalékkal harmadik helyen végzett Le Pen a felmérések szerint 21-23 százalékkal fej-fej mellett az élen végezne a jelenlegi államfővel, ha most tartanák az elnökválasztást.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40