Románia hősiesen védi a miccset Brüsszeltől

Veszélybe kerülhet a román nemzeti ételnek számító miccs, méghozzá az Európai Unió adalékanyagokat szabályozó direktívái miatt. A csevapcsicsához hasonló, de annál is sokkal jobb szaftos kolbászka többek között a szódabikarbónától lesz igazán szaftos. Ami viszont tiltott adalékanyagnak minősülhet, hasonlóan a húst tartósító és rózsaszínességét fokozó antioxidánsokhoz.

Sorin Minea, a román élelmiszeripari vállalatokat tömörítő Romalimenta egyesület elnöke szerint szódabikarbóna nélkül a miccshús inkább a kiflihez hasonlítana – írja az erdely.ma. Minea szerint a román hatóságok mulasztották el korábban kérni a szódabikarbóna élelmiszeripari használatának jóváhagyását.

Victor Ponta román miniszterelnök most szerencsére bejelentette, hogy minden erejével megvédi a miccset. Kezdeményezi, hogy azt június elsejétől hivatalosan is hagyományos élelmiszernek minősítsék és így továbbra is legyen lehetőség a kérdéses adalékanyagok használatára.

Hogy a miccs milyen fontos helyet foglal el a román néplélekben, azt már a neve is mutatja: a mititei románul egyszerűen „kicsikét″ jelent. A nethuszar.ro szerint „amennyiben valamilyen idegen hatalom betiltaná a miccset, úgy Romániában soha nem látott nagyságú lázadás törne ki. Talán ez lenne azon kevés okok egyike, amelyért a becsületes román állampolgár is utcára menne”.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34