Szexrabszolgatartó bandát számoltak föl

Őrizetbe vették szerdán egy szexrabszolgatartó banda 13 tagját New York és New Jersey amerikai szövetségi államokban és eljárást indítottak ellenük.

A gyanú szerint az illetők mexikói nőket kényszerítettek prostitúcióra a szóban forgó államokban. Áldozataik között voltak olyanok, akiket különböző farmokra vittek, a fiatal nőknek az ott dolgozó munkásokkal kellett nemi kapcsolatot létesíteniük, naponta akár 25-ször. Másoknak szegény lakókörzetekben, nyomorúságos lakásokban kialakított bordélyházakban kellett dolgozniuk.

A hatóságok eddigi ismeretei szerint a szolgáltatást igénybe vevők 30 dollárt fizettek 15 percnyi szexért, a nők pedig 15 dollárt kaptak meg ebből, de több esetben ezt is oda kellett adniuk azoknak, akik az Egyesült Államokba csempészték őket.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59