Vilmos, Bíborka
2 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Ellopták Bajnaiék autóját Pozsonyban

2013.05.03. 15:27
Egy magyar vállalkozó kölcsönautójával jön haza Szlovákiából Bajnai Gordon, miután Pozsonyban ellopták az autóját. A Skoda Superb kombit a Most-Híd székháza elől lopták el, amikor Bajnai a párt képviselőivel tárgyalt.

Ellopták Bajnai Gordon és az Együtt 2014 Szlovákiában tartózkodó küldöttségének személygépkocsiját.

A magyar rendszámú Skoda Superb típusú fekete kombit az MTI szerint péntek dél és délután két óra között vitték el a Most-Híd székháza előtt lévő őrizetlen parkolóból, amikor Bajnai Gordon a párt képviselőivel tárgyalt, és küldöttségének többi tagja is az épületben volt.

Azt, hogy az autó már nincs a parkolóban, a küldöttség sofőrje fedezte fel. "Azonnal felhívtuk az illetékes szolgálatot, hogy nem ők vitték-e el az autót, de a válaszuk negatív volt. Ezek után kihívtuk a rendőrséget, amely felvette a jegyzőkönyvet, és elrendelte a gépkocsi körözését" - mondta az MTI-nek Kovács Nikolett, a Most-Híd sajtószóvivője.

Az Együtt 2014 sajtóosztálya az Indexnek azt mondta, hogy Bajnai egy kölcsanautóval jön haza. A volt miniszterelnöknek egy dunaszerdahelyi magyar vállalkozó adja kölcsön az autóját. Bajnainak még péntek este Dunszerdahelyen is lesz egy programja, már oda is a vállalkozó autójával megy.

Magyarországon nem lopják annyira a Skoda Superbeket. A police.hu adatbázisa szerint a magyar rendőrség most összesen 2774 kocsit köröz, de a körözött autók között csak hat Skoda Superbet találtunk: egy lilát, egy zöldet, két szürkét és két feketét.

A kocsik egyébként ott sincsenek túl nagy biztonságban, ahol Bajnai lakik. Megnéztük a rendőrség nemrég kifejlesztett, kereshető bűnügyi térképén, hány kocsit loptak el az elmúlt egy évben Bajnai XII. kerületi otthonának fél kilométeres körzetében: 14-et.

A volt miniszterelnök tavaly decemberben kicsit megtörte a Skodáját, a síkos úton megcsúszva egy parkoló autónak vágódott.