Száműzik Kadhafi embereit

Kizárják a líbiai politikai életből azokat a személyeket, akik felelős tisztségeket töltöttek be a Kadhafi rezsim idején. Az erről szóló, erősen vitatott törvényt vasárnap fogadta el a líbiai parlament. A törvényhozók közül 157 képviselő szavazott a politikai életből való száműzetés mellett, és 115 ellene. Az egykori diktátor, Moammer Kadhafi 1969-ben került hatalomra. 42 évig tartó uralmát a líbiai felkelők 2011. augusztus 20-án döntötték meg. Az egy éve vitatott törvényt még jóvá kell hagynia a parlament jogügyi bizottságának.

Egyelőre még nem világos, hogy a törvény bizonytalan megfogalmazása miatt pontosan kiket érint majd. Értesülések szerint nem vonatkozik a jelenlegi parlamenti elnök, Mohamed Magarif hivatalára. Magarif a Kadhafi-rezsim idején az 1980-as években indiai nagykövet volt. Kiterjedhet állítólag a jelenlegi kormányfő, Ali Zeidan négy miniszterére, valamint mintegy tizenöt parlamenti képviselőre. Ugyanakkor egy kormányforrás szerint az alkalmazás kérdése az is, vajon a törvény magát a miniszterelnököt érinti-e, azaz távoznia kell hivatalából vagy nem. Zeidan a hetvenes években diplomataként szolgált, 1980-ban azonban csatlakozott az ellenzékhez. A tervek szerint bizottságot állítanak fel a törvényben foglaltak alkalmazásának kidolgozására.

A líbiai fővárosban az emberek nagy ünnepléssel fogadták a törvény elfogadását. Tripoli főtere zsúfolásig megtelt a támogatókkal. Megszüntették a külügy- és az igazságügyi minisztérium blokádját azok a fegyveresek, akik napok óta az említett törvény elfogadását követelték. Több tucat, géppuskával felszerelt jármű ugyanakkor továbbra is az igazságügyi tárca épülete előtt parkol. A fegyveres csoportok egyik képviselője vasárnap azt mondta, hogy mindaddig nem távoznak, amíg a miniszterelnököt nem kényszerítik lemondásra.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59