Az amerikai védelmi minisztérium egy jelentésében azt állapította meg, hogy Kína kémkedéssel jut olyan technológiához, amellyel rendkívül gyorsan tudja fejleszteni haderejét. A jelentésben először vádolták meg Kínát, hogy az be akar törni az Egyesült Államok katonai számítógépes hálózatába.
A washingtoni kongresszus számára készített és hétfőn nyilvánosságra hozott, 83 oldalas jelentésben a Pentagon Kínával kapcsolatban beszámolt arról is, hogy nagy haladást ért el a lopakodó technológiával ellátott repülőgépek kifejlesztésében és egy repülőgép-hordozókból álló flotta kiépítésében. A flottával Kína célja az, hogy haderejét el tudja juttatni partjaitól messzebb is.
A kínai kibernetikai kémkedés a számítógépes hálózatok elleni támadások fenyegetése miatt aggasztó, mert e két tevékenységhez ugyanaz a tudás kell - áll a jelentésben. "Az amerikai kormány számítógépeit továbbra is érik kibertámadások és ezek közül többről feltételezhető, hogy közvetlenül a kínai kormánytól vagy a hadseregtől indul el" - állapítja meg a minisztérium, hozzátéve, hogy a kibertámadásokkal a fő cél a kémkedés a hadiipar, a katonai tervezés és a kormány számára.
David Helvey, a minisztérium kelet-ázsiai ügyekben illetékes államtitkár-helyettese megjegyezte: neki az a fő aggálya a kémkedéssel kapcsolatban, hogy nem egyértelműek Kína katonai szándékai. Elismerte, hogy Kína egyre nyitottabb katonai fejlesztéseivel kapcsolatban, de még mindig nagyon sok megválaszolatlan kérdés van, és fennáll annak a veszélye, hogy az átláthatóság hiánya miatt a térség más hatalmai egyszer vagy másszor tévesen kalkulálnak.
- Fonyód, Bartók Béla utca 20.
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 35,5 M Ft
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon