Monaco hat hektárt elhódítana a tengertől

A Vatikán utáni második legkisebb állam a Cote d'Azur előtti tengerrészből hódítana el hat hektárt, hogy így növekedjen a most csupán két négyzetkilométeres (kétszáz hektáros) alapterülete. Egy hasonló terv csábított Monacóba nagy neveket már 2008-ban is: Norman Foster és Daniel Liebeskind sztárépítészek az akkori befektetőkkel 15 hektáros földnyelv kiépítéséről szóló terveket készítettek. A projektet II. Albert herceg akkor a gazdasági válságra való hivatkozással lefújta. "A jelenlegi helyzetben felelőtlen lenne egy ilyen léptékű projekt megvalósítása" - indokolta akkor a herceg döntését egy interjúban.

Az aktuális projekt bemutatásakor Michel Roger monacói kormányfő arról beszélt, hogy Monaco maga mögött hagyta a válságot, ismét stabil alapokon áll. A tervek szerint a part előtt épülne ki az alap: hozzávetőleg egymilliárd euró befektetésével építenek egy talapzatot a tengerbe. Erre húznak fel tíz emeletet, amelyeken luxusapartmanok, üzletek és irodák kapnak helyet. A cél az, hogy "az új partszakasz a tájképnek és a városi identitásnak is megfeleljen".

Mindezt egy befektetőnek kell biztosítania, aki július 23-ig adhatja be pályázatát. Az új negyed 2024-ig készülhet el.

Monacónak már vannak tapasztalatai a területnyerésben: Fontvieille városrészt szinte teljesen a tengertől meghódított területen alakították ki. A hercegség új területének alapkövét 1981-ben rakták le.

Hogy vajon az egyelőre név nélküli új projekt is eljut-e a megvalósítás stádiumába, még környezetvédelmi kérdésektől is függ. Az érintett terület ugyanis közvetlenül Larvotto természetvédelmi terület és a víz alatti barlangokkal tarkított Spélugues között fekszik. Marie-Pierre Gramaglia, a monacói kormány környezetvédelemért felelős tagja szerint a biológiai sokféleség itt meglehetősen nagy, amit védeni és fejleszteni kell.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08