Robbantás Pakisztánban, tíz halott

Legalább nyolcan meghaltak és tucatnyian (köztük iskolás gyerekek is) megsérültek kedden egy robbantásban a pakisztáni Hangu városban, írja az Al Jazeera. Jövő hétfőn választások lesznek az országban, a robbantás a Dzsamiat-i-Ulema-i-Iszlam párt választási gyűlésén történt, a párt helyi jelöltje könnyebben sérült meg a támadásban. A bomba egy motoron volt és távirányítással hozták működésbe.

A párt hagyományosan jó kapcsolatokat ápol a kormányzattal is és a kormányellenes TTP tálib félkatonai szervezettel is, közvetítő szerepet tölt be köztük. A keddi robbantásért még senki sem vállalta a felelősséget, de hétfőn a párt egy másik gyűlésén történt robbantásért a TTP vállalta a felelősséget, akkor huszonöten vesztették életüket és hatvanan sérültek meg. A merénylet célpontja a párt egy másik jelöltje lehetett, aki viszont túlélte a támadást.

A tálibok korábban csak világi pártokat támadtak, a Dzsamiat-i-Ulema-i-Iszlam viszont vallásos elköteleződésű, ez új szintre emeli az erőszakot. „Péntekig, amíg a kampány tart, kritikus és veszélyes napokat fogunk élni”, mondta az Al Jazeera iszlámábádi tudósítója.

Április 11-e óta legalább hetvenen haltak meg a választási kampányhoz köthető, nagyrészt a pakisztáni tálibok által elkövetett merényletekben. A szélsőségesek így harcolnak az iszlám hagyományokat nem követő választások ellen.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40