Szíria miatt repült Kerry Moszkvába

Nem várnak áttörést a Szíria kapcsán John Kerry moszkvai kétnapos látogatása során. Az amerikai külügyminiszter ma azért utazott az orosz fővárosba, hogy "még egy utolsó kísérletet" tegyen Washington és Moszkva élesen eltérő véleményének összehangolására.

Ehhez Szergej Lavrov külügyminiszter mellett Vlagyimir Putyin államfővel is tárgyal. "Putyin hatalomrajutása óta aktívabban támogatja Oroszország Szíriát. Nincs okunk ezen változtatni" – nyilatkozta a Regnum orosz hírügynökségnek az orosz parlament külügyi bizottságának vezetője. Alekszej Puskov hangsúlyozta, hogy Oroszország számára Szíria földrajzilag is olyan "déli frontot" képez, amelyre a legnagyobb veszélyt a szélsőségesek megerősödése jelenti.

Moszkva eddig is hevesen ellenezett minden olyan tervet, amely – a Moamer Kadhafi rezsimjét elsöprő libiai eseményekhez hasonlóan – külföldi beavatkozás lehetőségét vetette volna fel a harmadik éve polgárháború dúlta arab országban. Míg Washington az ellenzék oldalán áll – sőt, a múlt héten Chuck Hagel védelmi miniszter már azt sem zárta ki, hogy fegyvert biztosítson a Bassar Aszad elnök ellen harcolóknak – addig Moszkva egyértelműen ellenzi Aszad erőszakos elmozdítását. Ugyanakkor a Kreml hangsúlyozza, hogy a békés hatalomváltást kész elfogadni, ez azonban csak az ellenzék és Aszad közötti tárgyalásos úton lehetséges, mert csak így lehet elkerülni, hogy a hatalmat a káoszban végül a radikális iszlamisták szerezzék meg.

Moszkvának ráadásul ötmilliárd dollárra becsült fegyverszállítási szerződései vannak érvényben Damaszkusszal, és az országban áll a Földközi-tenger partján Oroszország utolsó olyan katonai kikötője, amely kívül esik az egykori Szovjetunió területén.

Az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatát azonban nem csak a Szíriát illető nézeteltérések teszik karcosabbá: vitát szült a külföldi támogatásokból élő oroszországi nem kormányzati szervek működésének megnehezítése, és a Magnyitszkij-lista néven ismertté vált amerikai törvény, amely tucatnyi orosz ügyész, bíró, orvos és rokonaik számára tiltja meg a beutazást az Egyesült Államokba, valamint teszi számukra lehetetlenné, hogy számlát nyissanak az ország pénzintézeteiben. A lista a nevét Szergej Magnyitszkij könyvvizsgálóról kapta, aki 2009-ben moszkvai előzetes letartóztatásában lelte halálát. A Hermitage Capital oroszországi befektetéseit is kezelő 37 éves férfi az ügyészséget vádolta meg korrupcióval, mielőtt letartóztatták. A listára azok kerültek fel, akik Washington szerint érintettek Magnyitszkij halálában. Moszkva elítélte a lépést, és válaszul azonos hosszúságú tiltólistát léptetett életbe, azokkal az amerikaiakkal szemben, akik emberi jogok megsértésében vettek részt, így azokat, akik közreműködtek a guantanamói fogolytábor irányításában és a fegyverkereskedés vádjával 25 évre elítélt Viktor But orosz állampolgár elleni ügyben.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40