Mussolini: A milánói bíróság kivégzőosztag

Berlusconit másodfokon is bűnösnek mondta ki a milánói bíróság szerdán. A volt miniszterelnököt adócsalás vádjával ítélték el négy évre (melyből három automatikusan elengednek egy korábbi törvény miatt), emellett a közhivatal viselésétől is eltiltották. Ez rosszul érintheti az életet élvező politikust, mert jelenleg is az olasz törvényhozás tagja.

A per tárgya az egykor Berlusconi, most gyerekei által irányított Mediaset televíziós csoport. A vád szerint a csatornák 2001-2003 között adócsalást követtek el be nem fizetett közvetítési jogdíjakkal. A vád szerint Berlusconi vállalatai összesen 280 millió eurót kerestek feketén.

A most lezárult másodfokú eljárás után a végső szót a semmítőszék mondja majd ki, melynek harmadfokú döntése az év vége előtt várható. Berlusconi ügyvédje szerint a bíróság elfogult volt a politikussal szemben.

„A milánói bíróság kivégzőosztag” – hangoztatta Alessandra Mussolini, Berlusconi politikustársa.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57