Az Európai Unióban precedens nélkülinek nevezte Győri Enikó EU-ügyi államtitkár a Rui Tavares által összeállított, a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló, erősen elmarasztaló tartalmú európai parlamenti jelentéstervezet ajánlásait, mondván, azok nemzeti hatáskörben lévő ügyekre vonatkoznak.
A jelentésben megfogalmazott ajánlások nem európai uniós hatáskörökre vonatkoznak, mondta az államtitkár. Mint mondta, „a kommunista pártból indult", jelenleg zöldpárti EP-képviselő „úgy gondolja, vissza kellene csinálni mindent, ami az elmúlt három évben Magyarországon történt egy demokratikusan megválasztott parlament és kormány által".
Győri szerint a magyar kormány részletesen, adatokkal és tényekkel alátámasztva meg fog cáfolni a jelentéstervezetben szereplő „minden egyes ténybeli tévedést és ferdítést". Politikailag erősen motivált dokumentumnak tartja a jelentést, és sajnálatosnak nevezte, hogy abban nem tükröződik a magyar kormány véleménye, amelyet pedig eljuttattak a dokumentum összeállítójának.
Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy egy év múlva európai parlamenti választásokat tartanak, és az európai baloldali pártok azt akarják bebizonyítani, hogy az Európai Néppárt nem védi meg „mondjuk a magyar kormánnyal szemben" az európai alapértékeket.
Baltikumi hivatalos útjáról Győri Enikő elmondta, arra kérte vendéglátóit, ne legyenek partnerek abban, hogy az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése monitoring eljárás alá helyezze Magyarországot. A 47 tagállam parlamentjeinek összesen 318 képviselőjéből álló parlamenti közgyűlés júniusban dönt a kérdésben.
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon