Elrabolták a volt pakisztáni kormányfő fiát

Fegyveresek elrabolták csütörtökön Júszef Reza Giláni volt pakisztáni kormányfő fiát az ország egyik nagyvárosában tartott kampányzáró választási rendezvényről - közölték az áldozat rokonai. Aszif Ali Zardari államfő esti nyilatkozatában elítélte az emberrablást.

Az eset a kelet-pakisztáni Multanban történt, ami Pakisztán ötödik legnagyobb városa, hatmillió lakosa van. Ali Hajdar Giláni a balközép kormánypárt, a Pakisztáni Néppárt (PPP) nagygyűléséről távozott, amikor négy fegyveres magával hurcolta. Rendőrségi és kormányforrások szerint a támadók megölték Giláni egyik testőrét - más forrás szerint a személyi titkárát -, öt másik ember megsebesült. A támadók közül ketten motorbiciklin, ketten autón érkeztek.

Zardari elnök utasította a felelős kormányhatóságokat Giláni kiszabadítására, illetve az elkövetők kézre kerítésére. Hangsúlyozta, hogy demokratikus erők nem hátrálnak meg a fegyveres, illetve szélsőséges erők támadásai előtt. Egyben felszólította a választási bizottságot, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a küszöbönálló választások zavartalan megtartására. A kormány ellen küzdő tálibok parancsnoka ugyanis állítólag öngyilkos merényletekkel fenyegetőzött a szavazás napjára.

Szombaton parlamenti választásokat tartanak a dél-ázsiai köztársaságban, és csütörtök volt a kampány zárónapja. Ha a választások zavartalanul lezajlanak, ez lesz az első eset Pakisztán 66 éves fennállása alatt, hogy egy civil kormányzat mandátumának kitöltése után átadja a hatalmat egy új kormánynak.

Egyelőre senki nem jelentkezett a multani emberrablás elkövetőjeként, de a pakisztáni tálibok korábban közölték, hogy célpontnak tekintik a pakisztáni kormánykoalíciót alkotó mindhárom világi párt politikusait, és az elmúlt hónapban több mint száz embert megöltek merényletekben.

Júszef Reza Giláni négy éven át volt Pakisztán miniszterelnöke. Nem egészen egy éve volt kénytelen lemondani, miután vádat emeltek ellene a bíróság ítéletének nem teljesítése miatt. Megakadályozta ugyanis, hogy újraindítsák a büntetőeljárást párttársa, Aszif Ali Zardari államfő ellen egy 2003-ra visszanyúló korrupciós ügyben.

A politikusnak négy fia és egy lánya van. Ali Hajdar két fivére leszögezte: a voksolást el kell halasztani Multanban, ha testvérük nem kerül elő.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34