Titok, hol temették el a bostoni robbantót

Egy meg nem nevezett helyen eltemették Tamerlan Carnajevet, a bostoni pokolgépes merénylet egyik feltételezett elkövetőjét – közölte csütörtökön a CNN amerikai hírtelevízió.

Az elhantolás kérdése három héten nehezedett kínos teherként a családra, a temetkezési vállalkozóra és a hatóságokra, az özvegy ugyanis elhárította magától a felelősséget, a megkeresett temetők pedig mind elutasították, hogy sírhelyet biztosítsanak Carnajevnek. A csecsen férfi a rendőrökkel vívott tűzharcban halt meg.

A holttestet a temetőkkel folytatott meddő tárgyalások alatt a Bostontól 65 kilométerre lévő, Massachusetts állambeli Worcester egyik temetkezési vállalkozója tartotta magánál. A worcesteri rendőrség csütörtökön bejelentette, hogy a temetést végül egy bátor és együtt érző személy kezdeményezése tette lehetővé.

A hatóság nem hozta nyilvánosságra, hol van Carnajev végső nyughelye, csak annyit közölt, hogy a holttest már nincs Worcesterben. A város rendőrfőnöke köszönetet mondott annak a meg nem nevezett településnek, amely parcellát biztosított a halottnak.

A rendőrökkel vívott végzetes fegyveres összetűzést követően Tamerlan Carnajev holttestéért két hétig senki sem jelentkezett. Végül a feltételezett elkövető egyik Amerikában élő nagybátyja, Ruszlan Carni bízta meg Peter Stefan worcesteri temetkezési vállalkozót a végtisztesség megadásával, ő azonban a feltételezett merénylővel szembeni ellenszenv miatt nem volt hajlandó eltemetni Carnajevet.

Carnajev dagesztáni elhantolása nem jöhetett szóba, mert a szülei útlevélproblémákra hivatkozva (és a korábbi híradásokra rácáfolva) közölték, hogy nem szállíttatják haza fiuk holttestét. A temetéssel kapcsolatos huzavona egyik kellemtelen mellékzöngéje, hogy a muszlim szokások szerint a halottat a lehető leghamarabb el kell hantolni, a hamvasztás pedig nem merül fel lehetőségként.

Worcesterben tüntetők „Temessétek a szemetet a hulladéklerakóba!″ feliratú táblával tiltakoztak Carnajev eltemetése ellen.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08