Mérges gáz szivárog egy olajszármazékokat és propángázt szállító vonatból, amelynek 51 vagonja siklott ki csütörtökre virradóra az oroszországi Rosztovi területen. A baleset helyszínén hatalmas tűz keletkezett, 27-en megsérültek. A lángok 1500 négyzetméteren égnek jelenleg, közel 3000 embert kitelepítettek.
A sérültek közül 11 embert kórházba szállítottak, köztük a vonat vezetőjét is. Egyikük állapota súlyos, testfelületének 20 százaléka megégett - értesült a lenta.ru orosz hírportál.
A baleset miatt, amely a Belaja Kalitva nevű állomásnál történt, 2700 embert telepítettek ki a környékről, az egyik tartályban lévő vegyi anyagból ugyanis mérgező gázok szabadultak ki. A Ria Novosztyi orosz hírügynökség a rendkívüli helyzetek minisztériumának illetékesétől úgy értesült, hogy metilén-kloridról van szó. A metilén-klorid súlyos májkárosodást és égési sérüléseket is okozhat. "Pánikra azonban semmi szükség. Az embereket és a házi állatokat ki kell telepíteni, és gondoskodni kell arról, hogy semlegesítsék a mérget a szervezetükben" - mondta egy szakértő, s hozzá tette, a mérgező anyag hamar elpárálog, így a kitelepítettek a tűz eloltása után rögtön visszatérhetnek a házaikba.
Az első információk szerint az egyik, propángázt szállító vagon berobbant, tűz ütött ki, amely átterjedt más tartálykocsikra. Később az érintett észak-kaukázusi vasúti társaság egy képviselője azt közölte, nem volt robbanás, hanem az egyik tartály gyulladt ki. A hét égő vagon közül öt olajjal volt feltöltve, kettőben pedig propángáz volt. Mintegy másfélezer négyzetméteres területen égtek a lángok, és néhány órába telt, míg eloltották a tüzet.
A hatalmas tűz miatt a közelben lévő három lakóház ablakai kitörtek. A Rosztovi régió kormányzója vezetésével egy 190 fős műveleti csoport dolgozik a területen. A baleset nyomait legalább két napba telik majd eltakarítani.