Amerikai képviselők gratuláltak a magyar alaptörvényhez

Andy Harris és David Joyce republikánus, valamint Marcy Kaptur demokrata képviselő a 113. amerikai kongresszusban újraalakította a magyar caucust (törvényhozói csoportot) - derült ki a politikusok közleményéből.

Harris, Joyce és Kaptur képviselő egyaránt a kongresszus magyar baráti tagozatának társelnöke lesz, miután a posztot korábban együtt betöltő Steve LaTourette republikánus és Dennis Kucinich demokrata képviselő visszavonult. A Magyarországgal rokonszenvező és a kétoldalú kapcsolatok fejlődését támogató törvényhozói csoport tagja lesz még Mario Diaz-Balart, Carolyn B. Maloney, Timothy J. Ryan , Henry A. Waxman, akik további támogatók csatlakozását várják.

A társelnökök közleménye erősnek nevezte a két országnak a sokoldalú gazdasági együttműködésre, a közös NATO-tagságára, valamint az amerikai és a magyar népnek a szabadság iránti mély elkötelezettségére épülő kapcsolatait. A caucus vezetői egyebek mellett gratuláltak Magyarországnak az új alkotmány elfogadásához, amely "fontos fejezetet zár le az ország posztkommunista múltjában, és elő fogja segíteni minden állampolgára szabadságjogainak biztosítását".

A társelnökök elismeréssel szóltak az amerikai magyarságnak az amerikai kultúrához, jóléthez, valamint az amerikai-magyar kapcsolatokhoz való óriási hozzájárulásáról. Mint rámutattak, a másfél millió amerikai magyar különleges hídszerepet tölt be a két ország között.

"Örülök, hogy az Egyesült Államok és Magyarország közötti erős kapcsolatok szószólója lehetek. Együttműködve képesek leszünk szembenézni az országaink előtt álló kihívásokkal, miközben fenntartjuk elkötelezettségünket a szabadság, a demokrácia és a gazdasági biztonság mellett" - hangoztatta a sok magyar lakta Ohióban megválasztott Marcy Kaptur, aki a képviselőház rangidős női tagja, és régóta támogatója a magyar caucusnak.

Andy Harris az amerikai kongresszus egyetlen magyar származású tagja, aki 2010-ben, a képviselőházba történt első megválasztása után csatlakozott a tagozathoz. A közlemény szerint az újraválasztását követően azért döntött úgy, hogy vezető szerepet vállal a csoportban, mert megítélése szerint a magyarokat és az amerikaiakat elválaszthatatlanul összeköti a szabadság és a lehetőségek iránti elkötelezettségük, ami miatt a két országnak a jelentősebb gazdasági és biztonságpolitikai kezdeményezéseken keresztül tovább kell mélyítenie együttműködését.

A szövetségi képviselőházba első ízben megválasztott David Joyce szintén ohiói, s fontosnak érzi az amerikai magyar közösséggel való együttműködést és a két ország közötti kapcsolatrendszer bővítését.

A kétpárti törvényhozói csoport, amelynek neve hivatalosan Kongresszusi Magyar Amerikai Caucus, 2003-ban alakult meg a néhai Tom Lantosnak a javaslatára, aki a képviselőház külügyi bizottságának volt az elnöke. Kommünikéjében a caucus vezetése ígéretet tett arra, hogy a Lantos és a Kucinich által elvégzett jelentős munkára fog építeni.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40