Először avatott szenteket a pápa

Pápaságának első szentté avatási szertartását végezte vasárnap a Vatikánban Ferenc pápa, aki több tízezer hívő előtt az embriók jogi védelmének garantálása mellett foglalt állást.

A katolikus egyházfő szentté nyilvánította Antoni Primaldót és 800 társát, az otrantói vértanúkat, akiket 1480-ban fejeztek le a dél-olaszországi várost elfoglaló törökök, mert életükért cserébe sem tértek át az iszlám hitre. A pápa ünnepélyes kijelentésével vasárnap felvették a szentek jegyzékébe a kolumbiai Laura di Santa Caterina da Sienát és a mexikói Maria Guadalupe Garcia Zavalát is. (A szentté avatás előfeltétele a boldoggá avatás, majd két csoda igazolt kimutatása. A vértanúk esetében nincs szükség csodára.)

A pápa köszöntötte az Élet menetének résztvevőit, akik vasárnap délelőtt különféle országokból érkeztek a Vatikánba. Az egyházfő ünnepélyesen felszólította a híveket, hogy továbbra is szenteljenek nagy figyelmet az élet szentségének védelmére.

Az idei esztendőre meghirdetett Hit évének központi témája az emberi élet szentségének védelme. Ennek jegyében június 15-16-án külön rendezvényt tartanak a Vatikánban. A pápa támogatóan szólt arról az aláírásgyűjtésről, amelyet Egy közülünk jelmondattal az olasz egyházmegyékben indítottak annak érdekében, hogy az Európai Unióban biztosítsák az embriók jogi védelmét.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40