Belgrád ősszel kezdené a csatlakozási tárgyalást

Szeptemberi időpontot vár a csatlakozási tárgyalások megkezdésére az EU-tól Szerbia. Az ország EU-integrációjáért felelős kormányzati képviselő szerint a kezdés után hat év kell a folyamat végigvitelére. Milan Pajevics ezt a júliusban csatlakozó Horvátország példájára alapozza.

Bár az ország vezetését tavaly májusban meglepetésre a mérsékelt nacionalisták vették át – az elnökválasztáson Tomiszlav Nikolics legyőzte Borisz Tadicsot, akinek pártja, a Demokrata Párt (DS) a parlamenti választáson is alulmaradt a Nikolics mögött álló Szerb Haladó Párttal (SNS) szemben –, ennek ellenére nem lelassult, hanem felgyorsult Belgrád és Brüsszel közeledése.

Az SNS – és kisebbik koalíciós partnere, a kormányfőt adó Szerb Szocialista Párt (SPS) – több tabut is ledöntöttek, amitől az integráció híveként fellépő demokraták ódzkodtak. Az idén Ivica Dacsics kormányfő például szokatlan nyíltsággal ismerte el, hogy bármit is állít a szerb alkotmány, Koszovó nem Szerbia része, és ezzel szembe kell nézni.

Hasonlóan nagy fordulatot jelentett Nikolics áprilisi nyilatkozata a boszniai televízióban, amelyben „térdenállva kért bocsánatot″ a Srebrenicában elkövetett bűnökért. (Igaz, a 8000 muzulmán civil férfi lemészárlását a szerb erők által nem nevezte népirtásnak.)

A háborús bűnökkel vádolt személyek átadása – Szlobodan Milosevics, Radovan Karadzsics, Ratko Mladics – után a legnagyobb akadályt az EU-csatlakozás megkezdése előtt a Szerbiától egyoldalúan elszakadt Koszovóval való viszony rendezetlensége jelentette. Ám áprilisban Brüsszelben itt is nagy lépést tett előre Ivica Dacsics és a koszovói kormányfő, Hashim Thaci.

Ám Belgrádnak nem csak a koszovói partnerükkel – akit nem ismernek el független állam képviselőjének –, hanem az 1,7 milliós egykori albán tartomány lakosságának tizedét adó szerb kisebbséggel is meg kellett egyeznie és elfogadtatnia a feltételeket.

A vasárnapi megbeszéléseken a szerb kormányfő helyettese tárgyalt Észak-Koszovó szerb képviselőivel. (A Koszovótól elkülönülten élő területet 50 ezer szerb lakja, míg Koszovó-szerte további 70 ezer főt tesznek ki a szerb „szigetek″.) „Alekszandr Vucsics őszinte megbeszélést folytatott a kisebbségből megjelentekkel″ – nyilatkozta a b92.net-nek az államfő tanácsadója. Marko Gyurics szerint ez volt az első alkalom, hogy magasrangú szerb politikus kiállt a kisebbségiek elé, feltárva a helyzetet teljes valójában.

A megállapodás értelmében Észak-Koszovó Pristina fennhatósága alá kerül, ugyanakkor a szerb területnek képviselete lesz Koszovó központi hatóságaiban. Szerbia nem ismeri el ugyan önálló államként Koszovót, de kölcsönösen nem akadályozzák egymást az európai integrációban.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59