Egy egész hírügynökséget bedrótozott az amerikai kormány

Hétfőn Gary Pruitt, az Associated Press (AP) vezető amerikai hírügynökség elnök-vezérigazgatója levélben tiltakozott Eric Holder igazságügyi miniszternél amiatt, hogy a kormány 2012 áprilisában és májusában két hónapon át lehallgatta a cég mintegy 20 munkatársának céges- és magántelefonjait. Az AP a titkosszolgálatok figyelmét egy jemeni kiindulópontról tervezett terrortámadást meghiúsító titkos CIA-akcióról szóló riportjával keltette fel, de hogy pontosan mire is voltak kíváncsiak, azt még nem tudni.

Az amerikai szokásjog szerint a hírügynökségeket a titkosszolgálatok értesíteni szokták, ha illegális kiszivárogtatást gyanítanak, és hagynak időt nekik az egyeztetésekre, netán a bírósági úton való védekezésre. Most azonban az AP elnöke állítása szerint először múlt pénteken kapott értesítést a titok akcióról.

Gary Pruitt szerint semmi nem indokolta ezt a széleskörű adatgyűjtést, ezért az igazgató felháborodottan követelte a tárcától, hogy szolgáltassa ki a cégnek a telefonbeszélgetésekről készült felvételeket és semmisítse meg a másolatokat. Állítása szerint nem csak az AP New York-i, hartfordi és washingtoni irodáit, de még alsóházi tudósítóit is bedrótozták.

Holden miniszter sajtótájékoztatóján ezzel szemben az AP agresszív információszerzési gyakorlatára igyekezett rámutatni. Az ügy súlyát érzékeltetve azt mondta, hogy ennél komolyabbat 1976 óta tartó jogászi karrierje során talán kettőt-hármat ha látott, és a szivárogtatások egyértelműen „amerikai életeket sodortak veszélybe”.

A miniszter kijelentette, hogy ő maga összeférhetetlenség miatt már az ügy kezdeti szakaszában kivonta magát a lehallgatásokból, melyeket így helyettese, James Cole rendelt el. A Fehér Ház is gyorsan reagált a Pruitt-levélre. Jay Carney elnöki szóvivő leszögezte, hogy Barack Obama csak a sajtóból értesült a történtekről, különben is, az elnök a sajtószabadság szilárd támogatója, meg úgy általában a sajtó számára biztosítani akarja a feltételeket a tények zavartalan feltárásához. De, jött a nagy De: Obama elnökként ugyanúgy a szívén kell viselje az államtitkok kiszivárogtatásának megakadályozását is.

A Guardian arra is felhívja a figyelmet, hogy Obama népszerű liberális emberi jogi retorikája ellenére is agresszíven lép fel minden olyan eset ellen, ahol bizalmas információk szivárogtatását sejti. Ezt bizonyítja, hogy regnálása alatt minden korábbi elnöki adminisztrációnál több ember került bíróság elé illegális adat kiadásának vádjával. Ez a gyakorlat különösen érzékenyen érinti az „őrkutya”, jogvédő és más efféle szervezetek működését, és az Obama-kormányzat kritikusai szerint csökkenti az állam átláthatóságát, elszámoltathatóságát, meg úgy általában a média szabadságát.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40