Az orosz titkosszolgálat kémkedés vádjával letartóztatott egy amerikai diplomatát, Ryan C. Fogle-t azzal vádolják, hogy orosz állampolgárokat akart ügynöknek beszervezni- írja a Guardian. A diplomatánál az FSZB emberei egy csomó kémfilmbe illő felszerelést találtak, volt nála két paróka, három szemüveg, iránytű, térkép, de a városi dzsungelben való túléléshez bizonyára nélkülözhetetlen kés és gyufa is. Ezen kívül néhány köteg ötszázeurós bankjegy és persze a követségi azonosító egészítette ki a kompakt kis felszerelést.
A Kreml-közeli Russia Today szerint Fogle egy toborzólevelet is magával cipelt, amiben gyanúsan amatőr virágnyelven 100 ezer dollárt ajánl fel egy „megbeszélés” fejében, egymilliót ajánl a „hosszú távú kapcsolat”-ért. Az amerikai diplomata állítólag egy, az észak-kaukázusi régióban tevékenykedői antiterrorista ügynököt akart beszervezni, az amúgy csak hébe-hóba nyilatkozó FSZB szerint nem ez az első eset, hogy az amerikaiak orosz belügyeseket próbálnak meg a maguk oldalára állítani.
A nem túl magas, harmadosztályú titkári rangban dolgozó Fogle előállításáról és kihallgatásáról az orosz állami televízió képes riportban számolt be. A Külügyminisztérium a diplomáciai mentességre való tekintettel persona non grata-nak minősítette és kiutasította őt az országból. Az orosz fél most a „hidegháború szellemének felélesztésé”-vel vádolja az amerikai diplomáciát, és szerdára bekérette Michael McFaul nagykövetet. Az USA diplomáciai képviselete nem kommentálta a történteket.
A két ország egyébként jelenleg amolyan húzd meg-ereszd meg diplomáciát folytat, melyben a bostoni maratoni merénylettel kapcsolatos együttműködés ugyanúgy beletartozik, mint Putyin elnök panaszai a „felforgató szervezetek amerikai finanszírozása” miatt. Rááadásul pont egy héttel ezelőtt látogatott Moszkvába John Kerry ikülügyminiszter, aki a szíriai helyzettel kapcsolatban fennálló nézetkülönbségeket akart egyengetni.