Száz ember esett csapdába egy négyemeletes házban

Ruanda észak-keleti részén összeomlott egy négyemeletes ház, akár száz ember is a romok alatt rekedhetett – írja a BBC kormányzati forrásokra hivatkozva. A ruandai fővárostól, Kigalitól nagyjából 100 kilométerre lévő Nyagatare város rendőrsége egyelőre 3 halottról és 21 sérültről tud.

Mivel a ház éppen építés alatt állt, ezért feltételezések szerint főleg munkások tartózkodtak a baleset idején, de az épület melletti forgalmas útszakaszra hulló törmelék alatt is lehetnek emberek. Seraphine Mukantabana, a katasztrófahelyzetekért felelős minisztérium szóvivője szerint 70-nél is többre becsülik a romok rabságában rekedtek számát. A rendőrség és a katonaság lezárta a területet, és elkezdte a romok óvatos eltakarítását. A baleset okainak és felelőseinek feltárását későbbre ígérték.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40