Angliára rászakadt a hó

A délnyugati országrész turisták körében igen népszerű, vadregényes két megyéjében, Cornwallban és Devonban több ezer lakás maradt áram nélkül szerdára, mivel az óránként 100 kilométeres sebességű széllökések sok helyen fákat döntöttek a vezetékekre. A szélviharhoz mindkét megyében kiterjedt havazás is járult.

Szerdára a nyugat-angliai Shropshire megye egyes vidékeit is 5 centiméteres - bár nem összefüggő - hótakaró borította be. "A májusi hóesés szokatlan ugyan, de valójában még Dél-Angliában is volt már rá példa. Angliában már júniusban is láttunk hóesést, az ugyan már valódi ritkaságnak számított" - mondta Philip Avery, meteorológus a BBC-nek. Avery szerint a csütörtökre enyhülni fog az erős szél, ezzel együtt pedig elül a vihar.

Nagy-Britannia minden idők egyik leghidegebb tavaszát éli át. Húsvét vasárnapján például Észak-Anglia és Skócia egyes vidékein mínusz 12 fokos reggeli fagyokat mértek. A hivatalos meteorológiai feljegyzések kezdete óta soha nem volt ilyen hideg Nagy-Britanniában azon a napon.

A brit meteorológia adatai szerint legutóbb 1955-ben volt számottevő havazás májusban Angliában, ugyanakkor Devonban is volt egy nagyobb májusi havazás 1935-ben.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08