A külügy visszautasítja az EP-elnök zsidózását

A Külügyminisztérium visszautasítja, hogy Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke Magyarországot antiszemitának nyilvánítsa - közölte a tárca pénteken. A minisztérium megdöbbenéssel értesült Martin Schulznak a brüsszeli Metro napilapban csütörtökön megjelent nyilatkozatáról, amely szerint Magyarország "listázni akarja a zsidókat" – olvasható a közleményben.

A brüsszeli újság az EU jövőjével kapcsolatos vélekedésekről közölt összeállítást, megszólaltatva különböző pártállású politikusokat. A német szociáldemokrata EP-elnök annak a véleményének adott hangot, hogy az unió létrehozásával Európában lehetővé vált "a XX. század démonainak eltemetése". Szerinte a rasszizmust, az antiszemitizmust már sikerült ellenőrzés alá vonni, de még nem sikerült megszüntetni, sőt a válság nyomán valós a veszélye annak, hogy újraélednek. Erre példaként említette Schulz a lap szerint, hogy Magyarország "össze akarja írni a zsidókat".

A külügyi tárca közleményében visszautasítja, és teljes mértékben elfogadhatatlannak tartja "az Európai Unió történetében példátlan vádat, amelyben az Európai Parlament elnöke egy egész országot nyilvánít antiszemitának". Hangsúlyozzák: Magyarországon nem listázzák a zsidókat, az antiszemita jelenségeket a kormány határozottan elítéli és megtorolja; ennek jogi eszközeit a jelenlegi kormány teremtette meg. Orbán Viktor miniszterelnök az antiszemitizmussal szemben zéró toleranciát hirdetett, erről tanúskodik, többi között, a Zsidó Világkongresszuson (WJC) elmondott beszéde is - teszik hozzá.

Orbán Viktor a WJC háromnapos közgyűlésének megnyitóján, május 5-én azt mondta, a kormány erkölcsi kötelességének tekintette, hogy zéró toleranciát hirdessen az antiszemitizmussal szemben, az ugyanis elfogadhatatlan és eltűrhetetlen. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a magyar alkotmány valódi védelmet, biztonságot, emberi és közösségi méltóságot ad a velünk élő zsidóságnak és minden más kisebbségnek. Martin Schulz idézett nyilatkozata "tisztességes és jó szándékú magyar emberek millióit bántotta meg" - áll a kommünikében.

A tárca azt írja, amennyiben Martin Schulz nem tett ilyen kijelentést, elvárják, hogy igazíttassa helyre az újsággal a hibás közlést. Ha viszont valóban ezt mondta, nyomatékosan felszólítják, hogy kérjen bocsánatot az igaztalanul megvádolt magyar néptől. A nap folyamán a Fidesz EP-képviselői bocsánatkérésre szólították fel az Európai Parlament elnökét nyilatkozata miatt. A képviselőcsoport a leghatározottabban visszautasítja "az egész magyar nemzetet és minden magyar polgárt becsületében súlyosan sértő kijelentést" - olvasható a magyar néppárti képviselők nyilatkozatában. A képviselőcsoport azt írta, hogy a magyar kormány nem tűri az antiszemitizmus semmilyen formáját, és a leghatározottabban fellép minden ilyen megnyilvánulással szemben.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57