Obama vegyifegyvereket sejt Szíriában

Bizonyítékai vannak az Egyesült Államoknak arra, hogy Szíriában vegyi fegyvereket is bevetettek – jelentette ki Barack Obama Washongtonban, a török kormányfőt, Recep Tayyip Erdogant fogadva. Az amerikai elnök ugyan további vizsgálódást tartott szükségesnek, ám nyilatozata jelzi, hogy Washington továbbra sem zárja ki a fegyveres beavatkozás lehetőségét a két és fél éve folyó, eddig 80 ezer ember életőt követelő polgárháborúban. Bassar Aszad szíriai elnök visszautasítja a vádat, hogy a hadsereg vegyifegyvereket vetett volna be a harcokban.

Az Egyesült Államok "vörös vonalnak" tekinti a vegyifegyverek használatát, amely nyomán késznek mutatkozik beavatkozni a harcokba a felkelők oldalán. A kezdeményezést Nagy-Britannia és Izrael is támogatja.

Ugyanakkor korántsem egyértelmű, ki veti be valójában a vegyifegyvereket, ha egyáltalán sor került erre: az ENSZ különleges bizottságának tagjaként Carla del Ponte szerint a szarin gázt valószínűleg az ellenzék használta március közepén Aleppóban. „Konkrét a gyanúnk, de nincs mindent eldöntő bizonyítékunk” – mondta május elején a BBC-nek a svájci del Ponte, aki 1999 és 2007 között az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnökkel foglalkozó hágai Nemzetközi Törvényszék (ICTY) főügyésze volt.

Moszkva szintén vitatja a vádak megalapozottságát, inkább olyan ürügynek tekintve a vegyifegyverrel kapcsolatos állításokat, amelyekkel Washington beavatkozhatna Szíriában. A Kreml kategorikusan ellenzi, hogy külföldi katonai erők jelenjenek meg a közel-keleti országban, megpecsételve ezzel Bassar Aszad sorsát. Az orosz fél azonban hangsúlyozza, nem Aszad hatalomban tartása a célja, csupán az, hogy a váltás, amennyiben elkerülhetetlen, úgy az tárgyalásos úton bonyolódjon le.

A harcigáz bevetéséről szóló videófelvételek eredete és valódisága nem tisztázott, de Törökország bizonyos benne, hogy a Aszad használta azokat a civil lakosság ellen. Erről a török kormányfőújfent tájékoztatta Obamát a tegnapi tárgyalás során.

Az amerikai elnök bejelentette: a szíriai vegyifegyverek fenyegetik az "Egyesült Államok és barátai" biztonságát. „Több lehetséges további lépést készítettünk elő, a dpilomáciaiak mellett katonaiakat is″.

Washington eközben mind határozottabban kifogásolja, hogy Moszkva fegyvereket szállít Damaszkusznak. Az orosz vezetés szerint erre minden lehetősége megvan, hiszen nincs ezt tiltó nemzetközi szankció érvényben – ezt épp Oroszország vétózta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsában – így legálisab teljesíti korábban aláírt fegyverszállítási kötelezettségeit. Elutasította azonban azt az izraeli állítást, hogy C-300-as rakétavédelmi rendszert juttatott volna Szíriába. Ugyanakkor Washington kifogásolja a 2011-ben leszállított orosz Jahont rakétákat is, amelyeket Szíria hajók ellen is bevethet.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40