Alajos, Leila
20 °C
36 °C

Az Obama-fanok nem törődnek a botránnyal

2013.05.19. 18:14
A friss amerikai közvéleménykutatások szerintmég növekedhetett is Obama támogatottsága az elmúlt időszakban. Ez azért meglepő, mert az elnököt így ártatlannak gondolják a jobboldaliakat figyelő adóhivatali botrányban, az AP hírügynökség kormányzati lehallgatásában, és a tavalyi bengázi támadásról kiszivárgott vitatható kormányzati kommunikáció ügyében is.

Nem rendítették meg Barack Obama elnök országos támogatottságát az utóbbi napokban nyilvánosságra került, illetve újból felmelegített botrányok, de az amerikaiak nagyon komolyan veszik azokat - derült ki a CNN hírtelevízió és az ORC közvélemény-kutató intézet vasárnap nyilvánosságra hozott adataiból.

Obama több elemzés szerint elnökségének legrosszabb hetét élte át, miután kiderült, hogy az amerikai adóhivatalnál (IRS) fokozott ellenőrzésnek vetettek alá számos, adókedvezményért folyamodó konzervatív csoportot, valamint államtitkok kiszivárogtatása után nyomozó szövetségi ügynökök lehallgatták az AP hírügynökség több munkatársát. Emellett a kongresszusban és a médiában ismét terítékre került a bengázi amerikai képviselet elleni 2012. szeptember 11-ei terrortámadással kapcsolatos kormányzati kommunikáció, miután a közvélemény megismerhette az azzal kapcsolatos belső levelezést.

Obamát ártatlannak gondolják

A CNN és az ORC pénteken és szombaton elvégzett felmérése szerint az amerikaiak 53 százaléka támogatja Obama tevékenységét, 45 százalékuk pedig nem ért egyet azzal. Április végén 51 százalékos támogatottságot mértek Obamánál. Szakértők szerint az eltérés belül van a statisztikai hibahatáron, mindemellett az elnökkel rokonszenvezők aránya nem esett 50 százalék alá.

A CNN-ORC-adatokkal összhangban enyhe növekedést mutatott ki Obama népszerűségében a Gallup, míg a Rasmussen Reports szerint az elnök támogatóinak és ellenzőinek tábora egyaránt 49 százalékon áll.

A CNN és az ORC felméréséből kitűnik: az amerikaiak több mint 70 százaléka elfogadhatatlannak tartja a konzervatív csoportok ügyében indított IRS-vizsgálatot. Több mint 60 százalékuk ugyanakkor teljesen vagy részben igaznak fogadja el az elnöknek a botránnyal kapcsolatos kijelentéseit. A megkérdezettek 55 százaléka szerint az adóhivatal a saját szakállára cselekedett, és csak 37 százalékuk véli úgy, hogy a Fehér Ház adott utasítást a kutakodásra.

Talán nem elég elfogulatlanok

Az amerikai adóhivatal (IRS) szándékosan vetett alá célzott és pótlólagos vizsgálatnak konzervatív nonprofit csoportokat, ami „azt a látszatot kelti”, hogy a hatóság „nem elfogulatlan” – áll az amerikai pénzügyminisztérium belső vizsgálatáról nyilvánosságra hozott jelentésében.

Az adóhivatalban azért indult vizsgálat, mert 2010-től kezdődően pótlólagos ellenőrzést rendeltek el olyan konzervatív nonprofit csoportoknál, amelyek adómentességért folyamodtak. Az érintett szervezetek száma csaknem 300 volt. Az esetekről először 2012-ben jelentek meg cikkek az amerikai sajtóban, ám a George vezette vizsgálat eredményeit hivatalosan csak a héten hozták nyilvánosságra.

Az adómentességre jogosult új nonprofit szervezetek száma ugrásszerűen megnőtt azt követően, hogy a legfelsőbb bíróság 2010-ben határozatot hozott az úgynevezett Citizens United-ügyben. A testület engedélyezte az ilyen csoportoknak, hogy korlátlanul költhessenek politikai hirdetésekre a választási kampányok idején. A megkötés mindössze annyi, hogy konkrét jelöltek vagy pártok mellett nem kampányolhatnak, a "társadalmi jólét ügyei" mellett azonban igen.

Az amerikaiaknak ugyanakkor csak a 42 százaléka elégedett azzal, ahogyan az Obama-kormányzat a bengázi incidenst kezelte, 53 százalékuk pedig elégedetlen. Ez az arány november óta gyakorlatilag változatlan. A válaszadók 44 százaléka gondolja úgy, hogy a kormányzat a támadást követő napokban szándékosan igyekezett félrevezetni a közvéleményt.

November óta ugyanakkor 59 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik úgy vélik, hogy Washington megakadályozhatta volna a támadást, ami 11 százalékpontos növekedést jelent. A megkérdezetteknek csak a 37 százaléka tartja a történtek túlreagálásának azt, ahogyan a kongresszusi republikánusok az ügyet kezelik, 59 százalék szerint helyesen járnak el. Az adóhivatali botránnyal kapcsolatban 54 százalék véli úgy, hogy a törvényhozás nem túlbuzgó.

Csaknem felük szerint a lehallgatás is rendben van

Az AP lehallgatásával kapcsolatban 52 százalék vélekedett úgy, hogy az igazságügyi minisztérium eljárása elfogadhatatlan, 43 százalék pedig nem értett egyet ezzel az állítással.

Az amerikaiak 55 százaléka véli úgy, hogy az IRS- és a Bengázi-ügy nagyon fontos az ország szempontjából, az AP-botránnyal kapcsolatban pedig 53 százalék vélekedik így. Noha mindössze 43 százalék mondta azt, hogy megbízik a szövetségi kormány jelenlegi vezetőiben, 56 százalék teljes vagy részleges bizalmát fejezte ki magával a kormányzati rendszerrel kapcsolatban.

Alkotmányellenesnek érzi

Alkotmányellenesnek nevezte munkatársainak az amerikai igazságügyi minisztérium általi lehallgatását vasárnap a CBS televíziónak nyilatkozva Gary Pruitt, az AP hírügynökség elnök-vezérigazgatója.

Pruitt szerint az eljárás emellett negatív üzenet volt mindazon kormányzati források számára, akik a jövőben is szóba kívánnak állni a sajtóval, mert azt láthatják, hogy "a kormány utánuk nyúl". "Ez az ügy károkat fog okozni. Máris érezzük a hatását. Tisztségviselők vonakodnak attól, hogy nyilatkozzanak" - mondta hírügynökség vezetője.

Az amerikai igazságügyi tárca tavaly két hónapon át az AP több mint 20 telefonvonalát hallgatta le, egyebek között New Yorkban és Washingtonban. A minisztérium azt akarta megállapítani, hogy honnan szivárogtak ki titkos értesülések a sajtóhoz egy repülőgép ellen tervezett, de meghiúsított jemeni terrortámadásról. Pruitt szerint az igazságügyi minisztérium szabályzata szerint a tárcának előre kellett volna figyelmeztetnie az AP-t az előkészületben lévő lehallgatásról. A tárca szerint azonban ez veszélyeztette volna a nyomozást.Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter kijelentette, hogy a kiszivárogtatások amerikaiak életét sodorták veszélybe. Elmondta, hogy a lehallgatást - amellyel egyébként egyetértett - nem ő, hanem a helyettese, James Cole rendelte el.

John Cornyn republikánus szenátor vasárnap, ugyancsak a CBS-nek nyilatkozva lemondásra szólította fel Holdert.