Európa biztonságáról tárgyalnak Moszkvában

A katonai együttműködés terén elengedhetetlen kiszámíthatóságról, a regionális konfliktusokkal kapcsolatos nemzetközi jogi normák betartásáról, az amerikai rakétapajzsot illető moszkvai álláspontról beszéltek a csütörtökön Moszkvában kezdődött, az európai biztonság problémáinak és jövőjének szentelt kétnapos nemzetközi konferencián felszólaló orosz vezetők.

Nyitott légkör, bizalom nélkül

Az orosz védelmi minisztérium által rendezett fórumon számos európai és tengerentúli, illetve volt szovjet közép-ázsiai ország képviselteti magát, részt vesznek a többi között a NATO és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet képviselői is. Magyarországról többek között Siklósi Péter védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár utazott a konferenciára.

Az orosz külügyminisztérium értékelése szerint az európai országok között fejlődik a katonai együttműködés, egyre nyitottabb és kiszámíthatóbb a légkör. Ugyanakkor vannak olyan tényezők is, amik akadályozzák az oszthatatlan európai biztonság megteremtését: hiányzik az ehhez szükséges bizalom légköre.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a Közel-Keletet és Észak-Afrikát érő megrázkódtatások hosszan tartóak és fájdalmasak lesznek, és minden bizonnyal összefüggnek a kockázatok növekedésével a térségtől távol eső területeken. Az ilyesfajta problémákkal való szembenézéshez a nemzetközi közösség kollektív tetteire van szükség a nemzetközi jogi normák szigorú betartása mellett – hangoztatta Lavrov.

Rakétavédelmi súrlódás

Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter beszédében leszögezte, hogy Oroszország számára elfogadhatatlan a rakétavédelmi rendszer létrehozásával kapcsolatos egyoldalú nyugati megközelítés, szerinte ez a rendszer az egyik kulcsfontosságú tényezője a globális biztonságnak, és jelen pillanatban a „legproblémásabb kérdés” az orosz-amerikai és orosz-NATO kapcsolatokban.

Ivanov szerint az amerikai rakétapajzs létrehozásában továbbra is az egyoldalú lépések logikája érvényesül, akárcsak az, hogy figyelmen kívül hagyják más országok véleményét és aggodalmát. A tárcavezető leszögezte, hogy ebben a kérdésben Oroszország nem fölényre akar szert tenni, csupán szilárd garanciákra van szüksége. Szavatolni kell számára, hogy az Európában létesülő rakétapajzs nem fogja aláásni az orosz stratégiai potenciált, és kizárólag az euroatlanti térségen kívül eső országok lehetséges támadásai ellen nyújtsanak védelmet.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34