Szeriba közeledik Oroszországhoz

Országaik stratégiai partnerségről írt alá megállapodást pénteken Szocsiban az orosz és a szerb elnök. A dokumentum mindazokat az alapelveket tartalmazza, amelyek alapján kibontakoztatják Belgrád és Moszkva együttműködését.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken elmondta, hogy az együttműködés mindenekelőtt az olaj- és a gázszállításokat, valamint a pénzügyi szférát érinti majd.

"Folytatjuk szerb barátaink pénzügyi és hiteltámogatását" - emelte ki Putyin.

Tomislav Nikolic szerb elnök a két ország gazdasági kapcsolatainak erősödését várja, és azt, hogy ez a megállapodás további orosz befektetőket vonz Szerbiába.

Putyin arról is beszélt, hogy Oroszország kétmilliárd dollárral segíti a Déli Áramlat gázvezeték építését, amelyet 2013 végén kezdhetnek meg. Emellett a Gazpromnyeft olajtársaság további kétmilliárd dollárt fektet be Szerbiában.

A stratégiai partnerségről szóló megállapodás a két ország között a gazdaság mellett kiterjed a kereskedelemre, a tudományos technológiákra, az oktatásra és a kultúrára.
Oroszország az év elején 1,3 milliárd dolláros kölcsönt hagyott jóvá Szerbia számára az infrastrukturális projektek finanszírozására.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40