Az egyik londoni mészárlót be akarta szervezni a brit belső elhárítás

Fél évvel ezelőtt be akarta szervezni a brit belső elhárítás (MI5) a héten Londonban elkövetett katonagyilkosság egyik tettesét - ezt állította a BBC-nek nyilatkozva a gyanúsított egyik barátja, akit az interjú után azonnal őrizetbe vettek. Két merénylő szerdán a délkelet-londoni Woolwich kerületben gépkocsijával felhajtott a járdára, szándékosan elütött egy katonát, a 25 éves Lee Rigbyt, majd a sérültet késekkel és húsvágó bárdokkal összekaszabolta, és a holttestet az úttestre dobta.

A brit kormány terrorcselekménynek minősítette a támadást.

A világszerte megdöbbenést keltő gyilkosságot két nigériai származású, brit állampolgárságú muszlim fanatikus követte el. A két tettes, Michael Adebolajo és Michael Adebowale a bűncselekmény után megvárta a nagy erőkkel kiérkező fegyveres rendőri egységeket, és a kivonuló rendőrökre is rátámadtak, akik több lövéssel megsebesítették őket.

A két sérült gyanúsítottat londoni kórházakban kezelik, fegyveres őrizet mellett.

A brit lapok egyöntetű értesülései szerint az MI5 mindkét merénylőt évek óta ismerte és figyelte. Hírek szerint parlamenti vizsgálat indul annak kiderítésére, hogy a titkosszolgálat miért hagyta szabadon tevékenykedni a két férfit, akikről tudták, hogy szélsőséges iszlám csoportokkal tartottak kapcsolatot.

A BBC ugyanakkor Newsnight című napi politikai magazinműsorának péntek esti kiadásában megszólaltatta az egyik merénylő, Michael Adebolajo gyerekkori barátját, Abu Nusaybah-t, aki azt mondta: Adelobajót az MI5 nemcsak hogy ismerte, de hat hónappal ezelőtt meg is kereste azzal a javaslattal, hogy dolgozzon a szolgálatnak, és szolgáltasson információkat iszlám szélsőségesekről. Nusaybah szerint Adelobajo elutasította az ajánlatot.

A BBC hangsúlyozta, hogy Abu Nusaybah állítását nem tudta hivatalos brit kormányforrásokkal megerősíttetni.

Abu Nusaybah-t ugyanakkor közvetlenül a péntek esti adás után, a BBC stúdiója előtt őrizetbe vették terrorcselekmények gyanújával. A Scotland Yard közölte mindazonáltal, hogy Nusaybah őrizetbe vétele nincs összefüggésben a katona meggyilkolásával.

Brit sajtóértesülések szerint Adebolajo korábban az egyik legszélsőségesebb nagy-britanniai iszlám csoport, a 2001-ben betiltott el-Muhadzsirun tagja volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40