Mintegy harminc tüntetőt és ellentüntetőt vettek őrizetbe szombaton Moszkvában, ahol a melegek jogai mellett tüntettek, de a rendezvényen ellentüntetők is megjelentek.
Az orosz homoszexuálisok szövetségének elnökét, Nyikolaj Alekszejevet is elvezették. Azzal a vádolják, hogy nem engedélyezett demonstrációt szervezett – közölte a moszkvai rendőrség az Interfax hírügynökséggel. Egy ellentüntető azért vette őrizetbe, mert megvert egy nőt.
Egyes résztvevők azt írták plakátjukra, hogy "Ellenezzük a homofóbiát", míg mások ki sem tudták bontani plakátjaikat, mert a rendőrség gyorsan közbelépett. Az erőszakos ellentüntetők ikonokkal és keresztekkel jelentek meg Moszkva központjában.
A homoszexuális, leszbikus kapcsolatokat Oroszországban nem büntetik, de a hatóságok rendszeresen betiltják a melegfelvonulásokat. Az orosz parlament előtt fekszik egy vitatott törvényjavaslat, amely betiltaná az úgynevezett homoszexuális propagandát, amit egyes városokban már tiltanak.
A törvényjavaslat kezdeményezői azt mondják, hogy a fiatalkorúak védelmében lépnek fel, míg a javaslat ellenzői egyebek között azzal érvelnek, hogy a törvénnyel megnehezítenék a felvilágosító munkát.
Az országban erős a homofóbia, és aktivisták azt sem tartják kizártnak, hogy a Kreml és az ortodox egyház bátorítja híveit a melegek rendezvényeinek megtámadására.
Hasonló a helyzet Ukrajnában is, Kijevben azonban melegek kis csoportja szombaton, a belvároson kívül mégis megtartotta az első kijevi melegfelvonulást.
- Budapest, XI. kerület Sasadi út 176.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon