Sportcsarnokot neveznének el Erőssről

Ráduly Róbert, a házigazda Csíkszereda polgármestere azzal a javaslattal nyitotta meg szombaton a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 11. kongresszusát, hogy a rendezvény helyszínéül szolgáló sportcsarnokot a Himalájában eltűnt Erőss Zsolt hegymászóról nevezzék el, aki a városban született.

Erőss Zsolt és mászópartnere, Kiss Péter kedden tűntek el a Kancsendzöngán, amikor visszafelé tartottak a csúcsról. Ez volt a veterán alpinista tizedik, a magyar hegymászás 12.  nyolcezer méteres csúcsa. Ezzel az eredményével, továbbá, hogy utolsó két csúcsát már lábprotézissel mászta meg, Erőss bekerült a nemzetközi élmezőnybe is.

Az RMDSZ kongresszust a magyar, a székely, a román és az európai himnusszal nyitották meg, a 777 küldöttet, a több mint száz meghívottat és csaknem kétszáz újságírót köszöntő Ráduly Róbert polgármester pedig egy székely zászlót terített a szónoki pulpitusra. Ráduy köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem működésének kiemelt helyszíne lett Csíkszereda. Kijelentette, hogy a magyar közösség kulturális autonómiát és területi autonómiát is követel Romániában. Elítélte azt, hogy az állam sokkal több pénzt költ "a mi megfélemlítésünket szolgáló állami terror" intézményeire, mint a közösségért dolgozó közalkalmazottakra.

Az RMDSZ kongresszusán magyarországi és romániai parlamenti pártok, valamint európai kisebbségi szervezetek vezetői jelezték részvételüket. Jelen van Victor Ponta román kormányfő, a Bukarestben kormányon lévő Szociáldemokrata Párt elnöke és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40