Huba
16 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Nem államkötvényt kap a letelepedő külföldi

2013.05.30. 11:02

Csak a megbízott magáncégek által kibocsátott értékpapírhoz juthat az a külföldi, aki 250 ezer eurót kész öt évre lekötni annak érdekében, hogy gyorsított eljárásban letelepedési engedélyhez jusson.

Az érdeklődő külföldi az Államadósságkezelő Központtal szerződésben lévő céggel lép kapcsolatba: ez egyelőre egy Kajmán-szigeteken, egy Máltán és egy Cipruson bejegyzett cég, valamint egy bolgár érdekeltségű vállalat, amelyeknek tevékenysége néhány országra korlátozódik. A megbízott cég az érdeklődő személyes adatait továbbítja a Bevándorlási és Állampolgári Hivatalnak. A hatóság jóváhagyása után a külföldi ügyfél a cég által kibocsátott értékpapírt vásárolja meg, a cég pedig a törvény által előírt módon megveszi az ÁKK által kibocsátott, 250 ezer euró névértékű öt éves lejáratú államkötvényt, amelynek "kamata euróban denominált, magyar állam által kibocsátott kötvény másodpiaci hozamánál 1,5 százalékponttal alacsonyabb, de legalább 2 százalék".  Ezt a 2007/II-es törvény 28. paragrafusa mondja ki, amelynek módosítását még Rogán Antal és két képviselőtársa kezdeményezte.

Az ÁKK-nál közölték: az már a megbízott magáncégektől függ, hogy milyen feltételekkel kínálja a saját értékpapírját a letelepedni kívánó külföldivel.

Egyelőre a négy cég – amelyek egyikét sem tartja a Fidesz offshore-nak, mondván, ismertek a tulajdonosok – kínai, vietnami, dél-afrikai, indonéz, kenyai, nigériai, ciprusi, indiai és az egyesült arab emirátusokból érkező állampolgárok igényeivel foglalkozhat. Azerbajdzsáni és oroszországi állampolgárok egyelőre nem kapnak erre lehetőséget.

Az ÁKK-nál elmondták, hogy szerződés egyelőre csak két céggel köttetett meg: a Kajmán-szigeteki Hungary State Special Debt Funddal, és a máltai Discus Holdingssal. A ciprusi Innozone Holdingsszal még nincs készen a megállapodás, míg a negyedik cég – Arton Capital Hungary Kft. – még nem kereste meg az ÁKK-t. "Várjuk őket" – mondta az intézet képviselője.

A rendszerbe iktatott magáncégek szokatlan megoldást jelentenek, bár önmagában az, hogy beruházásért cserébe egyes országok könnyebben adnak letelepedési engedélyt, az nem szokatlan.

Igaz, spanyolországi hivatkozás nem teljesen pontos: ott ugyanis csak tervezet volt, hogy 160 ezer euró értékű ingatlan megvásárlása esetén lehet letelepedésit kapni. Azonban már ennek is készül a módosítása: a múlt csütörtökön már kormánydöntés született arról, hogy az ingatlannak félmillió eurós értéket kell elérnie, és emellett 2 millió euróért államkötvényt is kell vásárolni. (Nincs szó arról, hogy ehhez egy magáncéget iktatnának be.) Portugáliában félmilliós ingatlant kell venni, vagy egy harminc főt foglalkoztató vállalkozást kell összehozni, és további egymillió eurót kell elhelyezni Portugáliában nyitott bankszámlán.

Írországban félmilliós beruházást vagy egymilliós lakóingatlan megvételét szabják feltételül azoknak, akik gyorsan szeretnének letelepedési engedélyhez jutni.

A magyarországi szabályozás révén – a kibocsátás egyelőre még nem kezdődött meg – a magáncégek tisztes haszonhoz juthatnak. Egyrészt azzal, hogy szabad kezet kapnak a saját maguk által kiadott értékpapír kondícióinak meghatározásában, másrészt azzal, hogy ők a 250 ezer eurós névértékű letelepedési államkötvényhez 221 ezer euróért juthatnak hozzá. Öt év múlva az államtól a cégek 250 ezer eurót vehetnek fel.

Az átlátszó.hu kérésére az ÁKK kiadta a Kajmán-szigeteken bejegyzett céggel kötött szerződést, igaz, sok lényeges elemet kitakart. Így nem derül ki, hogy mekkora időszakra kötötték a szerződést, de ezt sem tudni, milyen szabályok szerint történik a kötvények ellenértékének megfizetése és elszámolása.