Orbán
15 °C
23 °C

Láncfűrészes mészáros a parlamentben

2013.07.14. 23:58
A brazíliai tüntetések egyik célpontja a Nemzetgyűlés épülete volt, mert az ottaniaknak már régóta tele van a havaianas-papucsuk a saját képviselőikkel. Ez nem is csoda, hiszen az elmúlt évtizedekben a honatyák és honanyák között rengeteg bűnöző fordult meg, a vidéki oligarchától egészen a láncfűrészes gyilkosig.

Júniusban milliós tömegek lepték el a brazil nagyvárosokat, a főleg középosztálybeli lázadók eredetileg a tömegközlekedés árának emelését sérelmezték, de ahogy ez lenni szokott, az utcán gyorsan felszínre tört egy csomó más sérelem is: a rossz minőségű közszolgáltatások, a magas adók, a foci vb közeledtével a stadionberuházások körül csoportosuló, de egyébként minden mást is átható korrupció.

Tiltakozás a levesestálon

Bár a tiltakozó hullám június végére elült, a kiábrándult kelet-európai olvasóknak érdemes figyelmébe idézni azt a fejleményt, hogy Dilma Rouseff elnök annyira szívére vette a tiltakozásokat, hogy komoly reformokat helyezett kilátásba, és július elején még az olyan viszonylag periferikus követelések ügyében is meghátrált, mint a melegeket pszichiátriai vizsgálatra utaló törvénytervezet eltörlése. A médiában elterjed „brazil tavasz” jelző ellenére a brazilok nem a rendszert akarják megváltoztatni, hanem a meglévő demokratikus kereteket akarják tartalommal megtölteni.

Ezt figyelembe véve meglepő lehetett, hogy a tüntetők milyen ádáz dühvel estek neki az ország kétkamarás törvényhozása, a Nemzetgyűlés (Congresso Nacional) épületének. Az egész világot bejárták az Oscar Niemeyer levesestálján tömörülő emberekről készült fotók, a szövetségi parlamentet ugyanis szinte mindenki a bűn melegágyának tartja.

Általában nem szoktunk felülni a „minden politikus bűnöző” típusú elitellenes szlogeneknek, de ha végigböngésszük az elmúlt évtizedek képviselői listáját, akkor Brazíliában valóban rábukkanhatunk olyan nagypályás spílerekre, akik mellett a rosszfiúk magyar frakciójának tagjai parlamenti ruhatárosoknak sem mehetnének el.

A láncfűrészes képviselő

Acre, a bolíviai és perui határvidéken fekvő apró szövetségi állam az ezredfordulón nem csak gyorsan fogyatkozó esőerdőiről, hanem drogcsepészeiről is híres volt. Brazíliában nem számít rendkívüli dolognak, ha kiderül, hogy rendőrök is érintettek egy-egy illegális üzletben, de azért az nem szokványos, ha az állam szövetségi törvényhozásban ülő képviselőjéről kiderül, hogy maga is fedezte a "traficante"-kat. De Hildebrando Pascoal rendőrként nem csak hogy szemet hunyt a gyanús esetek felett, hanem éberen őrködött, nehogy más is szemet vessen az üzletre.

A monopólumot Pascoal egy brutális halálbrigáddal őriztette, melynek akcióiban maga is tevékenyen részt vett. Már lebukása után állította róla az egyik ellene tanúskodó beosztottja, hogy egyik foglyának láncfűrésszel vágja el karjait és lábait, és néhány áldozatát savkádban oldotta fel.

Rémtettei azonban úgy tűnik, némi közmegbecsülést is szereztek Pascoalnak, hiszen 1998-ban sikerült képviselői mandátumot szereznie. Ekkor azonban már egyre jobban szorult a hurok a nyaka körül, és 1999-ben több hónapos parlamenti meghallgatást követően végül felfüggesztették mentelmi jogát. Pascoalt a bíróság mintegy 30 ember halálában találta bűnrészesnek, ezért jelenleg is tölti százéves börtönbüntetését.

A brazil Szabadi Béla

A brazil Szabadi Béla nem egy bukott kisgazda államtitkár, hanem egy sikeres középkorú politikusnő. Ami közös bennük, hogy mindkettőjüket leleplezték kenőpénz elfogadása közben, a különbség az, hogy Jaqueline Rorizt a 2006-ban róla készült leleplező videó ellenére sem ítélték el.

Pedig a képviselőről 2011-ben az Estado de São Paulo nevű újság meg is jelentetett egy titokban készített felvételt, melyben jól látszik, ahogy Roriz a magas kampányköltségekre való panaszkodás közben szépen átvesz egy 50 000 realt (durván ötmillió forintot) egy hátizsákban, méghozzá a más korrupciós ügyben érintett egykori rendőri vezetőtől, Durval Barbosától.

Az azonnal szárba szökő kirobbantott botrányt követő vizsgálat zárószavazásakor azonban a Nemzetgyűlés alsóháza általános megrökönyödésre sima többséggel elvetette a korrupciós vádat. Az elutasítás hivatalos indoka valami olyasmi volt, hogy Roriz a kenőpénz átvételekor még nem volt szövetségi képviselő, csak Góiás állam képviselője, így azután nem is lehet elítélni.

A cinikus döntés után kitört botrányban azután a képviselők persze mind egymásra mutogattak, amit annál is könnyebben megtehettek, hiszen a szavazás titkos volt, így mindenki ártatlannak mondhatta magát. A képviselők elszámoltathatóságát megakadályozó titkos szavazás eltörlésén egyébként már 2006 óta rágódik a kongresszus, de az intézkedés még Dilma elnök júliusi reformcsomagjában is csak tervezetként szerepel.

Családirtás a mandátumért

Ceci Cunha a Reciféhez közeli Alagoas államot képviselte a Nemzetgyűlés alsóházában, amikor 1998-ban az állami székhelyen, Maceio-ban található házába fegyveresek törtek be, és agyonlőtték őt, férjét, valamint két másik családtagját is. A képviselőnő megüresedő székét a törvény szerint a lemondás, akadályoztatás, vagy halál esetére kijelölt helyettese, Talvane Albuquerque foglalta el.

A beugró képviselővel szemben azonban hamarosan felmerült a gyanú, hogy ő maga takaríthatta el az útból Cunhát. Előkerült ugyanis egy lehallgatott telefonbeszélgetés, melyen Albuquerque egy politikus meggyilkolásában állapodik meg egy Alagoas-szerte ismert bűnözővel. A rendőrség azonban kezdetben nem találta elég meggyőzőnek a bizonyítékokat, így azután Albuquerque-t és négy társát csak 13 évvel a bűncselekmény után sikerült elítélni – az egykori képviselő 103 év letöltendőre fegyházbüntetést kapott. Albuquerque a hírek szerint a börtönben visszatér eredeti foglalkozásához: orvosként a rabok gyógyításának szenteli hátralevő éveit.

A korelnök egy igazi berlusconi

José Sarney a Nemzetgyűlés legidősebb képviselője, aki már ötvenöt éve, 1958 óta tagja a brazil törvényhozásnak. Az Egyenlítőhöz közeli Maranhão államból származó politikus nem csak a demokráciához hajlandó nevét és szakértelmét adni. Sarney elkötelezett támogatója volt az országot 1964 és 1985 között irányító katonai rezsimnek is.

A rendszerrel való nézetkülönbségei azonban a nyolcvanas évekre az ellenzékhez sodorták, sőt, miután 1985-ben Tancredo Neves közvetlenül elnökké választása után hirtelen elhunyt, Sarney alelnök-jelöltként egyszeriben megörökölte tőle a vezetői posztot. A legitimitása körüli viták ellenére elnöki mandátumát ki is töltötte, és 1989 után is szoros kapcsolatot ápolt mind a jobbközép Fernando Henrique Cardoso elnökkel, mind pedig nagy ellenfelével – és utódjával –, a baloldali Lulával.

Az általa végrehajtott többé-kevésbé sikeres gazdasági reformok mellett Sarney-nak a család helyzetének stabilizálására is volt gondja. Az Economist 2009-es portréja szerint Maranhãoban semmi nem történhet a Sarneyk tudta és beleegyezése nélkül, akik lényegében „félfeudális” állapotban tartják szűkebb pátriájukat. José Sarney manapság már a szintén nem túl nagy Amapá állam szenátora, Maranhãoban inkább a családja és bizalmasai töltenek be kulcspozíciókat. Lánya, Roseana volt már az állam kormányzója és Brazíliavárosba delegált szenátora is. És amikor elvesztette a 2006-os helyi választást, akkor ellenfeléről rögtön kiderült, hogy csalt, és így a Sarney-lány maradhatott a kormányzó.

Maranhão mindhárom szenátora Sarney klientúrájába tartozik, egyik leghűségesebb bizalmasa pedig a Lula-kormányban a bányászati- és energiaügyeket felügyelte – a nyersanyagokban gazdag Brazíliában ez a tárca hatalmi erőforrások szempontjából legalább olyan fontos, mint nálunk a NEFMI.

José Sarney fia is nemzeti szinten volt aktív, az 1995 és 2003 között regnáló Cardoso-kormányban volt minisztere. Unokája pedig a kormányzat személyzeti ügyeit Brazíliavárosban kezelő cég tulajdonosa – a gyanúsan jól jövedelmező kiszervezett HR miatt 2009-ben parlamenti vizsgálat is indult ellene.

Sarneyéknak nem kell nagyon megizzadniuk ellenfeleik lejáratásáért vagy saját pozitív megjelenéseikért, hiszen a helyi rádió és a tévé az ő tulajdonukban áll, az állami bíróság meg kegyetlenül megbírságol minden újságírót vagy bloggert, aki kritikát fogalmaz meg helyi ügyekben – különösen ha a Maranhãóban egyre nagyobb méreteket öltő erdőirtással kapcsolatban nyilvánul meg. A Riporterek Határok Nélkül szervezet 2013-as jelentése (pdf) ezért némi joggal sorolja José Sarney-t Brazília harminc Berlusconija közé.