Oszkár
20 °C
29 °C

Papok és apácák tánca a Copacabanán

MTI/Index
2013.07.29. 07:40

Sikernek, innovatív egyházi üzenetnek, az új pápa igazi bemutatkozásának tartják az olasz sajtókommentárok a Rio de Janeiróból Rómába hétfőn délelőtt visszatérő Ferenc pápa első apostoli útját.

Az ifjúsági találkozó Ferenc pápával túllépett eddigi határain és első alkalommal megszűnt nyári ifjúsági esemény lenni. Az egyházfő innovatív szemlélettel teljesen megújította a katolikus fiatalok találkozóját – írta a HuffingtonPost.it. A hírportál szerint a II. Vatikáni Zsinat óta nem mozdult meg egyszerre annyi püspök, mint a Papacabanának átkeresztelt Copacabana tengerpartján, ahol papok és apácák részvételével flashmobot tartottak.

Nagy sikernek nevezte az egyházfő brazíliai látogatását Federico Lombardi szentszéki szóvivő a Rio de Janeiróban tartott utolsó sajtótájékoztatóján. „Saját latin-amerikai környezetében láttuk Ferenc pápát, számunkra is ez volt igazi megismerésének pillanata” – hangoztatta a szóvivő a Vatikáni Rádióban. Lombardi úgy fogalmazott, hogy Ferenc pápa a „mély tartalmak nagy kommunikátora”. Hozzátette, hogy a pápa „eredeti üzenetet adott az ifjúsági találkozónak, mely számára nemcsak a fiatalokról, hanem a fiataloknak otthont adó társadalomról és egyházról is szólt”. A szóvivő szerint Ferenc pápa útja megújulásra ösztönözte az egyházat.

Szívmelegítő

Ferenc pápa rámutatott arra, hogy az élet és az egyház szoros kapcsolatban áll egymással – írta a L'Avvenire. Az olasz püspöki kar napilapja szerint a riói találkozó a részvételt, lelkesedést és tartalmat tekintve is rendkívüli volt. Ferenc pápa dinamikus és missziós munkát végző egyházat szorgalmazott, mely „megmelegíti” a szíveket.

A mindenkori pápa legelső útja mindig felfedezés. Így volt ez II. János Pállal 1979-ben Mexikóban is – írta Andrea Riccardi történész, a Szent Egyed közösség elnöke a Corriere della Serában. Riccardi szerint egyáltalán nem volt biztos az argentin pápa brazíliai sikere. Ferenc pápa azonban bebizonyította, hogy népszerűsége nem csak Olaszországra korlátozódik.

„Ferenc pápa számára azonban a nép nem puszta díszlet és nem csak a keresztényeket, a hívőket jelenti. Népi teológiája nem egyenlő a populizmussal: üzenete az, hogy az egyháznak vissza kell szereznie helyét a globális világban, mely minden szinten elveszítette központját. Az emberi közösség képviselte központot Ferenc pápa az egyre inkább a peremre sodródók között találja meg. Itt keres központot a központ nélkül maradt világ(ok)ban azt hangoztatva, hogy lélek nélkül embertelenné válunk. A társadalom nagyságát a rászorulók iránti bánásmóddal lehet lemérni. Ezzel Ferenc pápa a globális világ első pápája lett” – írta Riccardi.