Eufrozina, Kende
11 °C
26 °C

Semmi újat nem mondott a pápa a melegekről

2013.07.31. 09:27
Ferenc pápa a médiafelhajtás ellenére nem sok újat mondott: a katolikus egyház már évtizedek óta egyensúlyoz a homoszexualitás kérdésében: „objektíve rendetlennek” tartja őket, de előírja az irántuk tanúsított tiszteletet, együttérzést és gyöngédséget.

Hétfőn Ferenc pápa első hivatalos útjáról visszatérőben adott interjújával nagy vihart kavart a médiában. Rengetegen – így például a belelkesedő Gyurcsány Ferenc – kapták fel a fejüket arra a kijelentésére, hogy „Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?”. Az egyházfő szavait többen egyfajta liberális fordulat előjeleként értelmezték, de ez csak a mondatot a nyilatkozat egészéből kiragadva tűnik így.

Ferenc ugyanis – ahogy mások mellett Ashley McGuire, az amerikai Katolikus Szövetség kutatója rámutatott – a lelkes fogadtatás ellenére egyáltalán nem szakított az eddigi hivatalos állásponttal, nyilatkozata inkább csak jobban hangsúlyozta a homoszexualitás katolikus megítélésének személyes oldalát.

A katolikus egyház ugyanis a homoszexualitást már a Hittani Kongregáció 1975-ben megfogalmazott alapelvei óta kettős megítélés alá helyezi. Egyfelől leszögezi, hogy a homoszexuális beállítottságot egyáltalán nem szabad megbélyegezni, másfelől azonban a homoszexuális tevékenységet már "tisztátalan" cselekedetnek minősíti.

A katolikus egyház 1992-ben kiadott és ma is érvényes hivatalos katekizmusa külön passzusban értelmezi a homoszexualitás jelenségét. A katekizmus tartózkodik a homoszexualitás eredetéről szóló spekulációktól; csak annyit ír, hogy a jelenség „századok folyamán és különböző kultúrákban nagyon eltérő formákat öltött. Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan”.

Az azonban egyértelmű, hogy a homoszexuális kapcsolatokban „nincs olyan eset, amikor [azok] jóváhagyhatók lennének”. A Szentírás hagyománya alapján ugyanis ez egy „rendetlen” viszony – figyelemre méltó, hogy a megfogalmazás kerüli a „bűn” kifejezés használatát –, ellentétes a természeti törvénnyel, hiszen a nemi aktusból kizárja az élet továbbadását. Ráadáusul a katolikus dogma azt is leszögezi, hogy a homoszexuális kapcsolat „nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból” származik.

A katekizmus azonban nem bélyegzi meg a homoszexuálisokat, mivel „objektíve rendetlen” hajlamuk erkölcsi szempontból „többségük számára próbatételt jelent”. Ezért előírja, hogy a katolikusoknak „tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell őket fogadni”, és kerülni kell az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét.

A homoszexualitás objektív és szubjektív oldalának ellentmondásosságát a katolikus egyház különös módon akarja erkölcsi parancsba foglalni: azt állítja, hogy a melegek „a tisztaságra kaptak meghívást”, ezért önuralmat kell gyakorolniuk. Ez azt a paradoxont eredményezi, miszerint a katolikus egyház szerint az eltérő szexuális preferenciájuk miatt másnak számító melegek pont szexuális preferenciáik megélésével lépnek át  a vétkesek közé. Azaz addig nincs baj, amíg nem szexelnek. A homoszexuális aktus ugyanis már – a maszturbációval, a paráznasággal és a pornográfiával együtt – „tisztátalan” cselekedetnek számít.

Ez a „tisztátalanság” mai füllel elég durva megbélyegzésnek hangzik, de a Pál apostolra visszavezethető katolikus szóhasználatban csak egy olyan erkölcsi kategória megnevezése, ami nem egyenlő a bűnnel, hanem a mindennapokra jellemző apróbb visszatetsző, erkölcsileg nemkívánatos dolgokat fedi le.

A melegeket az egyház lényegében tehát aszkézisre bíztatja, mondva: „az önuralom erényeivel, melyek nevelik a belső szabadságot, olykor az önzetlen barátság segítségével, imádsággal és szentségi kegyelemmel fokozatosan és kitartóan közeledhetnek és kell is közeledniük a keresztény tökéletességhez”.

A teológiai finomságok tisztázása érdekében megróbáltuk elérni a Pázmány Péter Katolikus Egyetem néhány hittudományi tanszékét, de eddig - bizonyára a nyári szünet miatt - nem jártunk sikerrel.