Izidor
0 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Pornóba fektettek a szlovén érsekek

2013.07.31. 20:33

Lemondott Szlovénia két katolikus érseke szerdán, miután a csőd szélére került a maribori egyházmegye. Juliusz Janusz, Szlovénia apostoli nunciusa bejelentette, hogy Ferenc pápa elfogadta Anton Stres ljubljanai érsek és Marjan Turnsek maribori érsek lemondását.

Mindketten érintettek a maribori egyházmegye pénzügyeinek hibás kezelésében, de vádat nem emeltek ellenük hivatali visszaélés miatt.

A botrány 2011-ben robbant ki, amikor a helyi médiában megjelent, hogy az egyházközség 800 millió eurós (240 milliárd forintos) veszteséget halmozott fel. Az egyházközség folyamatosan veszteséges cégekbe fektetett, beleértve egy országos, pornófilmeket is sugárzó tévécsatorna-hálózatot.

Maribor akkori püspöke, Franc Kramberger a nyilvánosságra hozott visszaélések miatt 2011-ben lemondott. Stres és Turnsek szintén érintettek voltak az egyházmegye pénzügyi tranzakcióiban, ugyanakkor úgy érveltek, hogy nem ők tehetők leginkább felelőssé a veszteségekért.

Ferenc pápa korábban nyilvánvalóvá tette, hogy elutasítja a korrupciót és a pénzügyi visszaéléseket.