Mégsem kapott kegyelmet a spanyol pedofil

2013.08.05. 06:49

A marokkói király visszavonta a kegyelmet vasárnap egy spanyol pedofil bűnözőtől, két nappal azután, hogy a döntés ellen több száz fős lázongó tömeg tiltakozott a rabati parlament előtt. A sokakkal együtt amnesztiában részesített férfi azonban már nincs Marokkóban.

A spanyol külügyminisztérium által Daniel Galván Viñaként azonosított 64 éves férfit 2011 szeptemberében 30 év börtönre ítélték az észak-afrikai országban legkevesebb tizenegy, 4 és 15 év közötti gyermek ellen elkövetett nemi erőszakért, amit filmre is vett.

A királyi palotának az állami hírügynökség által vasárnap ismertetett közleménye szerint VI. Mohamed visszavonta a kegyelmet a spanyol férfitól, tekintettel az általa elkövetett bűncselekmények súlyosságára. A közlemény arra is kitér, hogy az igazságügy-miniszter az ügyet meg fogja vitatni spanyol kollégájával. Galván ugyanis – amint Musztafa Ramid tárcavezető közölte – már csütörtökön elhagyta az országot, miután kiutasították.

Az ügy nagy felháborodást keltett Marokkóban. A parlament előtt tüntetők pénteken azt követelték, hogy Galvánt vitessék vissza az országba és töltessék vele le a büntetését.

VI. Mohamed múlt kedden több mint ezer elítéltet részesített amnesztiában, trónra kerülésének 14. évfordulója alkalmából. A pedofil férfi egyike volt annak a 48 Marokkóban bebörtönzött spanyol állampolgárnak, akik számára János Károly spanyol király kért kegyelmet múlt havi marokkói látogatása során.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport