Boglárka
19 °C
35 °C

Nemcsak minket zavar a milliárdos bukás

2013.08.08. 21:58
Budapest után Moszkvában is eljárás indult abban a zavaros ügyben, amelynek a középpontjában egy 17 ezer négyzetméteres moszkvai ingatlan eladása áll. Az épületet a magyar állam 2008-ban adta el egy luxemburgi cégeknek, amelyet az később tovább adott egy orosz minisztériumnak. A gyanú szerint a magyar állam áron alul adta el, az orosz állam pedig áron felül vásárolta meg az ingatlant.

Az orosz nyomozó hatóságok bűnvádi eljárást indítottak amiatt, hogy a volt moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületét megvásárolta az egyik orosz minisztérium. A RIA Novosztyi hírügynökség azt írta: az eljárást csalás, sikkasztás miatt indították. Az orosz állami költségvetést ért vagyoni kár több mint 2,5 milliárd rubelt tesz ki.


Az ügyben Magyarországon májusban emelt vádat az ügyészség. A moszkvai kormánynegyed közelében fekvő, Lurdy-ház nagyságú épületet a Gyurcsány-kormány idején, 2008-ban 3,5 milliárd forintért (21,3 millió dollárért) adta el a magyar állam a luxemburgi hátterű Diamond Airnek. Az ügyészség szerint az eladásból a magyar államnak több milliárd forint hátránya keletkezett. A nyomozók ezt azzal indokolták, hogy az épület valójában jóval többet ért, mint ami az adásvételi szerződésben szerepelt.



Ezt többek között arra alapozták a magyar hatóságok, hogy a moszkvai épületet a Diamond Air 2008. decembere és 2009. júniusa között továbbadta az Orosz Föderáció Regionális Fejlesztési Minisztériumnak. Az ekkor készített értékbecslés szerint az ingatlan értéke 108,7 millió dollár (16-17 milliárd forint) volt, a szerződésekben ennek megfelelő vételár szerepel. A Diamond Air egy orosz oligarcha, Viktor Vekszelberg érdekeltségébe tartozott.

A meglehetősen bonyolult ügyben Magyarországon összesen hét gyanúsított ellen emeltek vádat: Székely Árpád volt moszkvai nagykövet, Horváthné Fekszi Márta volt külügyi államtitkár, Tátrai Miklós, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) volt vezérigazgatója, illetve az MNV további négy munkatársa ellen. Az eljárást júniusban felfüggesztették arra hivatkozva, hogy olyan bizonyítékok beszerzésére van szükség, amelyek nélkül érdemben nem bírálható el az ügy.


Az adásvételt korábban már vizsgálták az orosz hatóságok. Többek között a számvevőszék, a nyomozóbizottság és a főügyészség is vizsgálatot kezdeményezett, mert számos kérdés vetődött fel az ügyben, többek között az, hogy a minisztérium túl magas áron vette meg az ingatlant, és emiatt a költségvetést 90 millió dolláros kár érte. Bűnügyi eljárás mégsem indult. Ezt követően tavaly Szergej Petrov, az Állami Duma képviselője a hatóságokhoz fordult, hogy még egyszer alaposan ellenőrizzék az ügyletet. A kérést a főügyészség tavaly áprilisban elutasította.