Éjszakai kocsikázás végzett a hatévessel

2013.08.29. 18:47

Éjszakai kocsikázásra indult anyja autójával egy nyolcéves kisfiú és hatéves húga Phoenixben, Arizona államban. A pizsamás gyerekek játékból kötötték el az autót, miután a szülők este lefektették őket.

A gyerekek azonban balesetet szenvedtek, egy póznának ütköztek, és a kislány meghalt. A fiú csak enyhébb sérüléseket szenvedett.

A Star-Telegram cikke szerint a gyerekek rögtön azután szökhettek meg, hogy anyjuk lefektette őket aludni, mert fél órával később már nem voltak a házban. Az anya azonnal keresni kezdte őket az utcán és a szomszédoknál is, és a rendőrséget is értesítette. Arra gyanakodott, hogy gyerekeit elrabolták.

Eközben a rendőrségen többen azt is jelentették, hogy két gyereket láttak autót vezetni. Miután a járőrök is a helyszínre érkeztek, ők is látták az elcsent kocsit, de amikor megpróbálták félreállítani, a volánnál ülő kisfiú jobbra húzta a kormányt, és egy oszlopnak ütközött.

A gyerekek anyja látta a tragikus jelenetet, és akkor is ott volt, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az ő két gyereke a baleset áldozatai.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport