Nejlonzacskó okozhatta az amerikai nő halálát

2013.08.29. 19:35

Nejlonzacskó okozhatta felesége halálát egy amerikai férfi szerint, írja a Gawker. A sztori alapján a nő 2010-ben a Walmartban vásárolt, és a fizetéskor az eladó egyetlen vékony nejlonzacskóba zsúfolta neki a több mint egy kilónyi konzervet, és a szintén majdnem egy kilónyi rizst. Lynette Freis azért nem tudott a túlzsúfolt zacskóval bajlódó pénztárosra figyelni, mert felvette csörgő telefonját.

A baj akkor történt, amikor a háziasszony elindult a kasszától az autója felé. A zacskó ugyanis kiszakadt, és a tésztakonzervek szétgurultak az úton. Az egyik ráadásul a nagy lábujjára esett, ami eltört és felsérült.

A lábujj hamarosan elfertőződött, és a súlyos problémán akkor már sem az antibiotikumok, sem a sebészi beavatkozás nem tudott segíteni. A szerencsétlenül járt nő 2011 márciusában belehalt a fertőzésbe.

Lynette férje, William később három jogi személy ellen indított pert az ügyben: a Walmart ellen, amiért nem tanítja meg a dolgozóit a több zacskós csomagolás művészetére; a Hilex Poly nevű cég ellen, amiért gyenge zacskókat gyárt; és a Bunzi nevű cég ellen, amiért hajlandó ezeket a zacskókat forgalmazni. A férj tőlük nemcsak a kórházi ellátás és a temetés 657 ezer dolláros összegét követeli, hanem egy meghatározatlan összegű kártérítést is, a gyásza miatt.

A Walmart áruházlánc közleményben tudatta: a vásárlók biztonsága náluk első helyen van a fontossági listán.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport