Károly, Karola
-1 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Strand és fagyizás a bombák árnyékában

2013.08.31. 18:14 Módosítva: 2013.08.31. 18:40
Strandolnak, fagylaltoznak, élik mindennapjaikat egyes damaszkusziak, miközben körülöttük történelmi események készülődnek. Amerika beavatkozni készül a véres polgárháborúba, ami kerülettől és pártállástól függően megosztja a szíreket. A gazdagabbak attól félnek, csak káoszt és al-Kaidát hozna a rezsim leváltása, de a külvárosokban többen várják a megváltó intervenciót.

Miközben a levegőben lóg az amerikai-francia beavatkozás Szíriában, így is vannak a városban, akik relatíve nyugalommal kezelik a helyzetet. A BBC videoriportja (amit itt nézhet meg) szerint a korábban a felkelők uralta külvárosok rommá vannak ágyúzva, míg egyes tehetősebb negyedekben az emberek mindennapjait nem feltétlenül a háború tölti ki.

A stáb egy hotel strandján járt, ahol a gazdagabb damaszkusziak múlatják az időt pancsolással és borozással. Az egyik megszólaltatott nő szerint most ők is napról napra élnek, és imádkoznak, ne találja el őket az amerikai légicsapás. Azért aggódnak, mert szerintük Aszad bukása esetén oda lenne a szekuláris, világi állam, és akár az al-Kaida vehetné át az irányítást. „Mi van, ha ő [Aszad] elmegy? Mutasson egy embert, mutasson egy Martin Luther Kinget, és én leszek az első, aki mögé áll" – mondta a riporternek a nő. Egy másik nyilatkozó új világháborútól is tart, szerinte Aszad visszavág majd az esetleges légicsapásokért is, ez pedig jogában ál.

Egy másik helyszíni riport szerint ugyan mindenki a nagy lemerülés előtti lélegzetvétel stádiumában van, de az utcákon ezt nem érezni. Nyitva vannak a boltok, az emberek fagyizva sétálnak a nyári melegben, bár azt látni, hogy mindenki több élelmet és vizet vásárol, mint szokott, akár négy órát is sorba kell állni kenyérért. De emögött ott a fásultság is: „Nem félünk többé a haláltól, várunk rá. Csak azt akarjuk, hogy vége legyen ennek az egésznek" – mondta egy Amal nevű férfi a BBC-nek. Sokan akár azt várják, hogy az Aszadot eddig támogató oroszok csapnak majd az asztalra, és kényszerítik távozásra a rezsimet.

A külvárosokban még kétségbeesettebben várják az emberek az intervenciót, habár sokan félnek, hogy utána Aszad még keményebben csap majd oda. „Most 1000 embert ölt meg. A következő alkalommal 5000-et ölhet meg ugyanazokat a vegyi fegyvereket használva. Nem fog leállni, amíg nem kényszerítik katonai erővel" – magyarázta Mohammed, aki feleségét és két kislányát is elvesztette a háborúban.

Vannak olyanok is, akik a rezsimhez a fejlődést kötik, és szerintük Szaúd-Arábia és Katar beavatkozása (a két ország már régóta szállít fegyvereket a felkelőknek) szabadította el a poklot. A 27 éves, az ENSZ-ellenőrök szállodájánál pénteken tiltakozó Szari ezért büszkén is nyilatkozta az Independentnek, hogy szerinte nem szégyen nekik, ha ellenség tör be az országba, akit le kell győzni. Ő nyugodt is, a következőket tervezi a szombati napra: „Enni fogok némi babot és joghurtot reggelire, aztán napközben lazulok és kártyázok, egészen késő estig".